Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Néprajzi csoportok – Történeti tájak - Kürti László: A Kiskunság és a Felső-Kiskunság: betelepülés, tájtörténet és regionalizmus
joggal érezhették, hogy a pusztai területekből joggal igényelhetnek maguknak. A területek el- illetve bérbeadása hosszabb időre a pusztai lakosoknak kedvezett, akik egyre jobban kötődtek jogosnak vélt pusztai ingatlanjaikhoz. A bérlők, cselédek, pásztorok, és kertészek egyre nagyobb számú tanyaközpontokat kezdtek építeni, megszállni. A terület benépesülése, tanyásodása megfigyelhető a katonai térképeken megjelenő tanyák számában. Kocsémak 1838-ban még csak 140 lakosa volt, de egy egyházmegyei felmérés szerint 1855-ben már 980-an laktak a pusztán.78 A tagosítása után és a község megalakulásáig mintegy 475 család költözött Jászapátiról Kocsérra.79 Hamarosan az állattartás mellett már kertészkedéssel is foglalkoztak, és Palugyay szerint a lakosság káposztatermesztést folytatott.80 Kara két — a jászfényszarusi és a jászalsószentgyörgyi — részén 1855-ben már 404-en illetve 700-an laktak.81 1858-59-ben további 50 család költözött Karára Jászalsószentgyörgyről, és több család továbbment az alsó-kiskunsági Kisszállásra. Ám amikor 1866-ban a Helytartótanács rendeletével megindulhatott (Jász)Karajenő megalakulása: egy-két év alatt több mint 200 család költözött le, de hasonló méretű volt a jászdózsaiak Karára költözése is.82 Ezekben az években Karajenőre érkezett még vagy 300 család Jászfényszaru községből is.83 Nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy az 1847-es szűkös és ínséges esztendő miatt az észak-nyugati megyékből szinte „tódult azok népe az Alföldre, hogy éhhel ne haljon.”84 Jászárokszállásról Kerekegyháza pusztára, míg Jászjákóhalmáról Szentlászló pusztára települtek sokan. Egyedi és sajátos Jászkísér esete, ahonnan a 18. század végétől már megindult a kivándorlás: ez azonban csak kismértékben érintette a tulajdonukban lévő kiskun Kisszállást, és inkább a Bácskába (Pacsér, Kula, Omora- vica), majd 1890 körül Tápiószelére vándoroltak el.85 Bár nem a Felső-Kiskunság betelepülésének a része, de ebben a relációban szintén sajátos a Szolnok megyei Kunszentmárton története. A 17. század végén elnéptelenedett pusztát Jászapáti és Jászalsószentgyörgy váltotta meg. így a református Kunságba ágyazódva 1718 és 1720 között egy teljesen jász telepítésű katolikus községet hoztak létre!86 Az örökös oda-vissza utazással kapcsolatosan élnek mondák és népi elbeszélések: Lajosmizsén ismert a Jászberényből elhozott kutya — vagy egyes elbeszélésekben anyakoca —, aki a pusztáról hazaszökik megszoptatni otthonmaradt kicsinyeit. Más elbeszélések szólnak a farkasokkal vívott harcokról, a betyárok által kirabolt 78 Váci Püspöki és Káptalani Levéltár, Acta Parochiarum Lajosmizse, 1482/1855. A kecskeméti és irsai esperesi kerület adatai 1855. június 21-ről. 79 Lásd az adatokat TÓTH Tibor 1980. 210. A betelepülés utáni Kocsér jellemzése megtalálható Hanusz István kitűnő könyvében: HANUSZ István 1895. 229-246. 80 PALUGYAY Imre 1953. III. 161-162. 81 Váci Püspöki és Káptalani Levéltár, Acta Parochiarum Lajosmizse, 1482/1855. A kecskeméti és irsai esperesi kerület adatai 1855. június 21-ről. 82 Adatok TÓTH Tibor 1980. 309. alapján. 83 FODOR Ferenc 1942. 231-232. 84 HANUSZ István 1895.217. 85 A tiszai korona-kerület népesedésének és telepítésének elemzését lásd GYETVAI Péter 1979; Pest megye betelepüléséről NOVAK László 1979. tanulmányait. 86 Érdekes, hogy míg Bedekovich megemlíti az 1683-as elnéptelenedést és 1718-as újratelepítést, egy szót sem szól a jász katolikusokról. Lásd TÓTH János 1976. 55-56. Hanusz István ellenben megemlíti jászapáti lakosok leköltözését. Lásd HANUSZ István 1895. 225. 166
