Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Néprajzi csoportok – Történeti tájak - Kürti László: A Kiskunság és a Felső-Kiskunság: betelepülés, tájtörténet és regionalizmus
nem állandóak — és erre elegendő történeti anyag áll rendelkezésünkre —, politikailag formálhatóak. A Kiskunság történelmében, egyes központi városok kivételével, a határok megállapítása nem volt mindig könnyű, annak ellenére, hogy a 18. századtól kezdve már egyre pontosabb térképek igen alaposan behatárolták a Kiskunsághoz tartozó helységeket és pusztákat. Ám a 18. századi peres iratokból világosan kitűnik, hogy a középkorinak vélt határok nem voltak megbízhatóak és főleg nem elfogadhatóak a szomszédok számára. Érdemes ezért a Kiskunsággal kapcsolatban ismertetni különböző fogalmakat és területi koncepciókat. Például Bánkiné Molnár Erzsébet megjegyzi, hogy „a Kiskun Kerület fogalom nem azonos a földrajzi vagy néprajzi értelemben használt Kiskunsággal, de bizonyos mértékig fedi ez utóbbit.”13 Kétségtelen, hogy ez így is volt 1701-től 1745-ig! Azonban a redempcióval megszerzett, sőt már sokkal előbb is bérelt puszták történelme azt igazolja, hogy a Kiskun Kerület politikai térképe egy-két évtized alatt teljesen más értelmet nyert. De az is közismert, hogy a Pentz-féle összeírás előtt a középkori kiskun terület egy teljesen más tájtörténeti és földrajzi fogalom volt. Érdekessége a Duna-Tisza közének, azon belül a Felső-Kiskunságnak is, hogy több település történelme és történeti-antropológiai kutatása szinte teljesen elkerülte a kutatók figyelmét. Ilyenek Lacháza, Kerekegyháza, Ladánybene és Lajosmizse (Felsőlajos). Szabadszállásnak van „irodalma”, de ez a város sem bővelkedik igazán jelentős kutatási eredményekben.14 A Felső Kiskunságban lényegében csak Szabad- szállás és Kunszentmiklós története és történeti-néprajzi irodalma jelentős. Egyedi a már említett Szabadszállás esete, amely a Felső-Kiskunság településeivel szemben „hagyományosnak” azért mondható, mivel a 18. század legelején már önálló község, ám csak egy-két publikált tanulmányt mutathatunk fel.15 A mellőzés egyik oka, hogy — bizonyos néprajzi-folklorisztikai szemlélet megléte miatt — máig hagyományokban szegénynek tartják a Felső-Kiskunságot: a 19. század során telepített és létrejött falvak nem biztosítottak kellő — néprajzilag megfogható és az összehasonlító kutatás számára lényeges — információt. A Felső- Kiskunság (Kunszentmiklós és Szabadszállás nélkül) hátrányba kerülésének másik oka Kecskemét vonzáskörzetének kiemelt szerepe, és ezáltal az esszencialista jelentőségű Kecskemét-Bugac pásztortársadalmának néprajzi felfedezése volt.16 A terület első alapos kutatását elsősorban történészeknek köszönhetjük. Fontos, hogy megemlítsük a történeti-néprajzi irodalomból Bagi Gábor, Kiss József és Szabó László tanulmányait, akik a levéltárak kutatásával, a jászkun iratok áttekintésével felhívták figyelmünket a terület népesedéstörténetének sajátosságaira. A néprajzkutatók is szép számmal szerepeltek a Kiskunság „felfedezésében”: Tálasi István, Nagy Czirok László.17 Ennek ellenére a hagyománytalannak tartott Felső-Kiskunság 13 BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet 2001. 135. 14 FÁBIÁN István 1967; KOCSIS Gyula 1974; NOVÁK László 1991; SIKLÓSI Gyula 1999; SZABÓ István 1994; SZABÓ László 1991; TÓTH Sándor 2001. 13 Szabadszállás kutatásának kérdésével bővebben foglalkoztam egy nemrég megjelent elemzésemben, lásd KÜRTI László 2003b. 16 Ennek egyik első felfedezése és letéteményese MADARASSY László 1912-ben kiadott monográfiája. Őt követték aztán a maguk módján Nagy Czirok László, Nagy Szeder István, majd Tálasi István is, akik a pásztorsággal kapcsolatos történeti néprajzi anyagot felgyüjtötték. 17 Az Alsó-Kiskunság további irodalmát lásd Ö. KOVÁCS József - SZAKÁL Aurél 2000. 155
