Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Néprajzi csoportok – Történeti tájak - Paládi-Kovács Attila: Kistáj, járás, kistérség
Marosi felső Ligetaljai Tiszai Avasi Völgységi Tiszáninneni Tiszántúli Bodrogközi Marosvásárhely Nyíracsád Mándok Avasújváros Bonyhád Nagyszőlős Halmi Királyhelmec Maros-Torda Szabolcs Szabolcs Szatmár Tolna Ugocsa Ugocsa Zemplén A járások területének, székhelyének, elnevezésének 20. századi története már kívül esik e dolgozat keretein. A régi járások tájnévi elnevezéseinek vázlatos szemléje mindenesetre azt igazolja, hogy ezen igazgatási egységek természetes keretei voltak a társadalom térbeni szerveződésének. A járások határait gyakran vizek, vízválasztó magaslatok mentén jelölték ki, s ez által követték a közlekedés útvonalait és a településhálózatot is alakító természetes tájhatárok rendjét. A kistáji tagozódáshoz sokban igazodó és tájnévvel megjelölt járásokhoz a bennük élő embereket is bensőséges viszony fűzte. A járás összefogta, integrálta a kistáj területén élő falvak, falucsoportok népét: egységesítő hatással volt a paraszti közösségek életmódjára, szokásaira, folklórműveltségére is. Mindez visszahatott a táj népének önmeghatározására, táji-történeti csoporttudatának alakulására. Részint ez magyarázza a járások tájnévi elnevezéseinek szívós fennmaradását, noha a polgári korszak közigazgatási reformjai az 1870-es évektől fogva a régi tájnevek kiiktatására és a székhelyek szerinti megnevezésre törekedtek. A járás méretű kistájak jobbágyságának önszerveződésével jöttek létre és működtek a 16-17. században az ún. „parasztvármegyék”. Eger eleste (1596) után a nemesi vármegye átmenetileg meggyengült. Az elszaporodott rablások, marha- és lólopások, szélnek eresztett végvári hajdúk zsákmányszerzései ellenében fogtak össze a jobbágyfalvak önvédelmi rendészeti jelleggel, hogy a rablókat közösen elfogják és a nemesi vármegye távoli hatóságának átadják. A hódoltsági megyék parasztvármegyéi a 17. században többnyire egy-egy járásnyi területen szerveződtek meg.29 Megyényi területet a paraszt kösségh” nem tudott átfogni, de olykor túllépett a megyehatáron, s kapcsolatot tartott a szomszéd parasztvármegyékkel. A borsodi, gömöri Erdőhát falvai (Sajó)Várkony, a hevesi Mátra járás falvai Bodony községben tartották gyűléseiket. 1607-ben Nógrád, Gömör, Kishont és Borsod parasztvezérei elhatározták, hogy „az urakat és a nemeseket mind levágják.”30 Az együttműködés Borsod és Gömör erdőhátsági részére, Kishontban a Rima alsó vidékére, Nógrádban a füleki vár szőkébb körzetére terjedt ki, zömmel a későbbi Barkóság területére. (Az erdőháti kila a 17-18. században ennek a vidéknek az ismert űrmértéke volt.) Jellegzetes történeti kistáj a régi Pest-Pilis-Solt vármegyében az ún. Dunamellék, ahol a hajdani Solt vármegye kis mezővárosainak láncolata élte át a hódoltság korát: Dömsöd, Szalkszentmárton, Vecse, Solt, Pataj.31 E kistáj települései 29 SZAKÁLY Ferenc 1969. 19.; SZABÓ Ferenc 1996. 190. 30 SZAKÁLY Ferenc 1969. 19., 23.; SOÓS Imre 1975. 24-25.; PALÁDI-KOVÁCS Attila 1989. 154. 31 BÁRTH János 1995. 10. 135
