Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)

Egy tudomány forrásvidékén - Hála József: Hogyan gyűjtöttek elődeink? Anekdoták és történetek a magyar néprajztudomány klasszikusairól II.

mozzanatok, amelyek utólag mégis megjutalmaztak fáradságomért. Egy-egy új versszak, néha csak egy-egy sor vagy kifejezés becsesnek bizonyult. Olykor kivételesen is nagy eredményeket szült ez az eljárás. [...]21

A bőbeszédű adatközlők némelykor akadályozták, máskor segítették a kutató munkáját. Gönczi Ferenc ezzel kapcsolatban ezt a tanácsot adta:

,,[...] A gyűjtőnek minden irányban készen kell lennie biztos kérdésivel és pedig a legapróbb részletekig. Mert kellő irányítás nélkül a bemondók néha tartalom nélküli bőbeszédűségbe csapnak s messze elkalandoznak, a mi haszontalan időfe- csérlésre vezet. [...]”22

A bőbeszédűség mesemondók esetében nagy szerencsének számított. Vikár Béla 1889 őszén, Somogy megyei gyűjtőútja során Hetesen találkozott az öreg béressel, Sütő Józseffel, akiről egyebek mellett a következőket írta:

„[...] Sütő 25 mesét mondott el nekem 2 nap alatt, és valóban egész erőmet kimerítette, annélkül hogy én az ő mesekészletét ki tudtam volna meríteni. Nem időzhetvén tovább hetesen, elhatároztam, hogy legközelebb újra ellátogatok hozzá s többi meséit is lejegyzem. [...] ”23

Vikárt teljesen „kimerítette” a huszonöt mese lejegyzése. Mit szólt volna, ha olyan mesemondóval hozza össze a sors, mint a szamosszegi Ami Lajos, vagy a zsombói Tombácz János? Előbbitől Erdész Sándor 1958. december 9. és 1962. március 24. között kétszázhatvankét mesét gyűjtött24 (és kétszázötvenet közölt25), utóbbit tizenkét éven keresztül faggatta Bálint Sándort,26 ennek eredménye negyvenhat (a több változatban elmondottakkal ötvenegy) mese lett,27 28 köztük a hatvannyolc nyomtatott oldal terjedelmű Genovéva és a hatvanhat oldalnyi Az elátkozott ország.2*

A bőkezűek mellett voltak a szűkszavúak, sőt, olyan kiszemelt adatközlők is, akik még pénzért sem voltak hajlandóak megszólalni. Herrmann Antal tapasztaalt gyűjtő volt, és jól értett a nép nyelvén, de a gyűjtés neki sem sikerült mindig, mint például Kézdiszentléleken 1888 augusztusában:

„[...] Mig mi a romok [Tarnóczky-kastély] közt merengtünk, a hegyoldali utón nehány serdülő leány halat el, vígan énekelve. Apró kévéket vittek haza Kis- Kászonba; »fejecskét szedni« (árpát böngészni) jöttek át Szentiélekre. Szerettük volna feljegyezni a dalt, de közeledtünkre elhallgattak s egy egész garmada hatos

21 VIKÁR Béla 1933b.

22 GÖNCZI Ferenc 1901. 73.

23 VIKÁR Béla 1891. 121. Később megjelent kötetében tizennyolc mesét és mondát közölt, közülük hármat Sütő Józsefnek köszönhetően (VIKÁR Béla 1905.277-280., 320-335., 335-343.).

24 ERDÉSZ Sándor 1968.1. 6-8.

25 ERDÉSZ Sándor 1968.

26 BÁLINT Sándor 1975.5.

27 BÁLINT Sándor 1975.

28 BÁLINT Sándor 1975. 81-148., 229-294.

550