Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Egy tudomány forrásvidékén - Voigt Vilmos: Újabb adatok a magyar folklór forrásismeretéhez
szakmailag dokumentálva, archiválva — és persze ennek következtében feldolgozni sem lehet majd e témaköröket.17 Intézményesen mindenképpen az lenne a legjobb, ha egy ilyen új kutatási profilú intézmény is a Néprajzi Múzeumhoz csatlakozna — még akkor is, ha múzeum épülete helyszűkében van. Ez a megoldás hangsúlyozná a kontinuitást, ami bölcs dolog, ám mindenképpen új intézményi keretre lenne szükség, hiszen az „új folklór” más kutatási módszereket igényel, mint a hagyományos folklór vizsgálata. A magyarországi empirikus szociológia (sőt e kereten belül nemcsak a faluszociológia, hanem a munkásság szociológiai vizsgálata is) már a két világháború között kapcsolatba került a néprajzkutatással. Ennek azonban (attól eltekintve, hogy Budapesten, Györfíy István tanszékén ekkor még/már volt „népi társadalomrajz” előadás) nem volt intézményes következménye a néprajzi muzeológiában. Az 1950- es években a néhány „szocialista faluvizsgálat” már a Néprajzi Múzeumban szerveződött (köztük a legnevezetesebb, a tiszaigari monográfia is)18, és e tendencia folytatásaként később itt, a múzeumban folyt a Heves megyei Átány község monografikus feldolgozása: ami a „muzeológiai” szempontok kiemelt érvényesítését is jelentette. Az előbbi „szocialista” terepmunkák adatai szétszórtan (ha egyáltalán) jutottak el a múzeumi osztályokra (Fél Edit és Hofer Tamás munkáiban). Aíány viszont ma is önálló gyűjteményi egység a Néprajzi Múzeumban. Ez pedig nemzetközileg is ugyanolyan mértékben úttörő jelentőségű tény, mint az átányi gyűjtésből nyomtatásban megjelent három leíró kötet. Átány folklórjáról ugyan nemcsak a várakozáshoz képest, hanem egyáltalán a kelleténél kevesebbet tudunk (nem is gyűjtötték ezt), ám itt egy páratlanul jól dokumentált egész falut ismerhetünk meg. Csak sajnálhatjuk, hogy e tendencia nem szélesedett ki, és néhány kecsegtető vállalkozás ellenére nem folytatódott. Az újabb, faluszociográfiai jellegű kutatások már nem itt (inkább a Néprajzi Kutatócsoportban, mára -Intézetben) folytak, és márcsak ezért is ezeknek nincs is önálló, muzeológiailag is számottevő archívuma. A modem magyar faluszociográfia, településszociográfia, migráció- vagy akár cigány-kutatás hosszú ideig nem hagyott érezhető nyomot a Néprajzi Múzeum életében. Ilyen jellegű korábbi adatokat más intézményekben kellene keresni. Ez nem egyszerű dolog, mivel sok, egymással konkuráló és háborúskodó szociológiai kutató intézmény volt már Magyarországon, közülük sokat váratlanul szüntettek meg vagy alakítottak teljesen át, és ezek között nem is mindegyikben folyt számunkra is felhasználható valódi kutatómunka. Ezek anyaga mindmáig szétszórt, egymással is összemérhetetlen, nemcsak néprajzi beszámoló, hanem rendszerint még megbízható áttekintés sincs róluk. Nem sokkal megszerveződése után, az 1970-es évek elején, a Szecskő Tamás vezette Tömegkommunikációs Kutatóközpont tekintélyes méretű és jó minőségű 17 Erről még mindig én írtam a leginkább használható áttekintést két régi könyvemben: Modem magyar folklorisztikai tanulmányok. Debrecen. 1987. (Folklór és etnográfia 34.); A folklorizmusról. Debrecen, 1990. (Néprajzi egyetemi hallgatóknak 9.) 18 Erről a legutóbb képet adott Pogány Mária előszavában: Kardos László: Tiszaigar. Egy tiszántúli falu életrajza 1744-1944. Budapest, 1997. 534
