Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)

Communitas és társadalom - Lukács László: Sokféle bírák. A faluközösség önigazgatásának „népi” tisztségviselői

számos apró részletét is megismerhetjük: „A borbíró két ellenőr kíséretében járt italt vásárolni, akiket ugyancsak az esküdtek közül jelöltek ki. Az ordináncos, a falu kocsisa vitte őket a Hegyalja jó borairól ismert falvaiba. A bort megvették és hazaszállították. A hordókat legurították a kocsma pincéjébe, ászokra állították, s dugóját viasszal lepecsételték. A hordókra krétával ráírták, hogy milyen bor (fehér, fixli, vörös) van bennük, ezenkívül szerepelt a bor tulajdonosának neve, a vásárlás időpontja, hogy tudják, ha nem fogy el hamar, mikor kell lefejteni.

Tanúk jelenlétében a borbíró felnyitott egy hordót a csaposnak, s a benne levő bor mennyiségéről elismervényt kértek tőle. A kocsmáros csak ezután mérhette az italt. Ha elfogyott, az előre megállapított italárat levonta, a maga járandóságát befizette a falu pénztárába, s újabb hordót nyitottak fel neki. A vendégeinek, természetesen, a beszerzési árnál drágábban mérte az italt. Az árkülönbözetből származott a haszna.

A borbíró csak vásárláskor kapott némi útiköltséget. Czövek János volt az utolsó borbíró, akire még emlékeznek. A megbízási idő három évre szólt, s a feladatkör ellátása megtiszteltetésnek számított, nem illett visszautasítani, hiszen e tisztségre mindig csak olyan embert választott a közösség, aki minden tekintetben feddhetetlen volt.”34

Kecelen (Bács-Kiskun m.) is előfordult a XIX. század első felében, hogy az adószedő és a borbíró egy személy volt. 1766-ban a kalocsai érseki uradalom vizsgálata azt igyekezett kideríteni, hogy a keceli borbíró mennyi bort adott el a halotti torokra, ahova az italt nem a kocsmában, hanem a község pincéjében vásárolták. Itt olcsóbb volt a bor, mivel nem rakódott rá a kocsmáros és a falu haszna. Bárth János valamiféle szokást is gyanít a torok borának rendszeres tanácsházi megvásárlásában: „1766-ban 15 akó és 19 icce bort adott el a borbíró halotti torokra. Ugyanebben az évben az érseki instrukciók valamennyi falu számára tiltották, hogy a közborokból a halotti torokra azon az áron adjanak el bort, ahogy vették. Úgy látszik ekkortájt ez volt a szokás. Az instrukciók szerint a községi bor hónapok alatt már, ’töltelékkel tartatott’, következésképp, ha eredeti árán adnák el, megkárosodna a község, illetve rajta keresztül a falu népe.”35 A XIX. század végi filoxérajárvány előtt Tápén (Csongrád m.) is voltak szőlőskertek. Borbíró mérte fel szüret után a bortermést, ő ellenőrizte a pálinkafőzést. A kocsmáltatás is a borbíró felügyeletével folyt, amelynek jövedelme 1792-ben 469 forintot tett ki. Ugyanebben az évben a tápéi borbíró fizetése 12 forint, a kocsma jövedelme 469 forint volt.36

Tiszabő (Jász-Nagykun-Szolnok m.) borbírái, Magyar István és Csikós Gyögy „illetlen áron” (olcsón) vásároltak bort Karcagon 1739 őszén. Az esetet így örökítették meg a városi tanácsjegyzőkönyvében: „... mint Hellység Borbíráinak esett ilyen Cupájok, hogy városunkban lakó Sánta Jánostól alkudtak meg bizonyos számú borokat, illetlen árrán, holott Tilalomban volt a Nemes Tanátstól, hogy Senki maga borait ki ne adja más Hellységbe — mindazonáltal eö kegyelme Nemes Tanáts Constitutiója ellen kívánta kiadni. Mivel pedig olly beszédeket is hallott, hogy sem Bíró, sem Tanáts az övéből néki nem parancsol, ezen Constitutiójának violálásáért

34 LÁBADI Károly 1994. 32.

35 BÁRTH János 1984. 171-172.

36 BÖRCSÖK Vince 1971. 245.

403