Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Tanyák és szállások – Falvak és városok - Csatári Bálint: A „tanya”, mint „rendszer”
folyamat, amely a tanyákat különböző időszakokban különbözőképpen tette a magyar mezőgazdaság fontos termelési színtereivé. A tanyai gazdaság „kivirágzása”, fénykora kétségtelenül a feudális korlátokról nagyrészt mentes, ún. amerikai utas vagy frontier típusú alföldi területek birtokbavételének időszakára esik, a XIX. század végére, a XX. század elejére. A mezővárosok tanyáiról származó áruk piacra jutását biztosította a vasúti összeköttetések megteremtése, s az élelmiszeripar első nagyobb üzemeinek létesülése. Csak „tetézte” a kirajzás méreteit a filoxéravész nyomán létesített homoki szőlőültetvények telepítése. A tanyák gazdálkodása általában több alapvető jellemzővel bírt. Egyrészről biztosította a tanyai családok alapvető élelmiszer(ön)ellátását, másrészről, s nagyrészt jellemző volt az ún. vegyes gazdálkodás”, a több lábon állás (részben a természeti feltételek adta szigorú keretek már fentebb említett kihasználása miatt), harmadrészt fokozatosan jelentek meg a specializált monokultúrák (elsősorban a szőlő, gyümölcs és zöldségtermesztés területén, de volt néhány állattartásra, pl. tejtermelésre specializálódott tanya is). A mezővárosi piacok értékesítési lehetőségei az Osztrák Magyar Monarchia védett belső piacán szinte korlátlanok voltak. A második világháború után a helyzet alapvetően megváltozik. A tanyás gazdák kulákok lesznek, s szinte teljesen fel kell adniuk az évszázados munkájukkal, szorgalmukkal, törekvéseikkel, erőfeszítéseikkel megteremtett tanyai gazdaságokat. Ezek többsége már az erőszakos kollektivizálás első hullámában megszűnik. A „végleges csapást” a második hullám, a mezőgazdaság teljes szocialista átszervezése jelenti számukra. A tanyák, még ha épületük meg is marad, a gazdálkodásukhoz szükséges földterületük nagy részét elvesztik, s így a szántóföldi kultúrák területén, a Tiszántúlon nagyrészt el is tűnnek. Kissé másképpen alakult gazdasági szerepük a Duna-Tisza közén, ahol annyi tanya volt, s olyan bonyolult természeti-földhasználati viszonyok között, hogy felszámolásuk nem volt olyan egyszerű, mint az Alföld más részein. Ezen tanyák gazdálkodási rendszerének részbeni továbbélését a szakszövetkezeti üzemforma tette lehetővé. A tanyai gazdaság ún. tagi gazdasággá vált, a tanyás gazda lényegében folytatni tudta mezőgazdasági tevékenységét, tagi hozzájárulást ugyan fizetett, de az 1970-es, 80-as években már komoly méretű, integrált háztáji gazdaságok is kialakultak. A tanyák ezen térségekben, ahol képesek voltak megújítani gazdasági funkcióikat lényegében megmaradtak, sőt részben meg is újultak. A rendszerváltás után gazdaságuk ismét elbizonytalanodott. Megszűnt a tevékenységüket részben integráló nagyüzem. Az egyéni — vagy farm — gazdálkodás feltételeinek a megteremtésére pedig csak kevés életerős tanyai gazdaság volt képes. A két rendszerváltást is megélt volt tanyai parasztok megöregedtek, fiatalok pedig csak kevesen vállalták a gazdálkodási hagyományok folyatását. Tőkéjük kevés, eszközellátottságuk korszerűtlen, termelési-piaci integrációjuk minimális. így a tanyai gazdaság újra rendszerszerű tényezővé akkor válthatna, ha céltudatosan beillesztenék a vidékfejlesztés európai rendszerébe. 120
