Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)

Tanyák és szállások – Falvak és városok - Csatári Bálint: A „tanya”, mint „rendszer”

A tanya és a települési rendszer

A tanya, mint az alföldi települési rendszer része igen sajátos történetitelepülésfejlődési pályát járt be. Volt ún. „másodlagos” hézagkitöltő szórvány, amikor a török hódoltság után a „tanyai pionírok” és a fél évig kint élő pásztorok megtelepedtek rajtuk. Volt a külterületre kerülő hajdani „ólaskert”, amely a növekvő népességű és fejlődő agrárgazdálkodású mezővárosok aranykorában vált jellemzővé. Volt a kibontakozó intenzív szőlő-, kert- és gyümölcskultúra kert-Magyarországának településformája a Kiskunságban. Volt szakszövetkezeti tagi gazdaság és a lehetőségek szerinti háztáji termelés szintere. Lett később — fóleg a mezővárosok belső tanyazónáiban — kényszerből vagy éppen a városból menekülve „választott” lakóhely, amelyből már eltűntek a hagyományos tanyai funkciók.

Voltak teljes építési tilalom alatt álló tanyás térségek, de voltak ún. „fejlesztendő külterületi lakott helyek” is, ahol legalább az épület némi felújítását, korszerűsítését engedélyezték.

Több esetben alakult át „hobbi vagy második otthon tanyává”, ahol a városi értelmiség és a tehetősebb polgárok „revitalizálták”, többségében valóban értékmegőrző módon a tanyákat.

Lettek belőlük viszonylag nagy számban idegforgalmi és vendéglátó tanyák, ahol a „pusztai romantika” és „gasztronómiai csodák” mellett már fellehetők a környezetbarát, zöld, természetbarát vagy éppen a lovasturizmus tanyái is.

A tanya tehát — a településrendszer kétségtelenül sajátos részeként — hol a változások élén állt, karakterisztikusan dinamizálta magát a térfejlődést, hol „elszenvedte” illetve „befogadta” a változásokat. Mára, a 21. század küszöbére, a klasszikus tanyarendszer lényegében szinte teljesen megszűnt, illetve átalakult.

Ennek három fő szakaszát a 3. ábrán láthatjuk. A klasszikus, övezetes mezővárosi tanyavilág szerkezeti átalakulása a már korábban is „túlfej lettnek” minősített tanyai területek tanyaközségesítésével gyorsult fel. A tanyák lakói — a főleg gazdasági, megélhetési kényszerektől vezérelve — részben a volt anyavárosokba, részben a kijelölt tanyaközségek belterületére, központjába költöztek. Ha lehetséges volt, azért sokan meghagyták a tanyát háztáji gazdálkodási célokra. A tanyák elnéptelenedése különösen az 1960-as, 70-es gyorsult fel.

Döntő változást a tanyai építési tilalom 1986-os feloldása hozott.

Ekkor a városok urbanizációs robbanásának első nagy, koncentrációs szakasza után (amely a tanyaközségeknek a külterületükről történő benépesülésével a vizsgált térben egyszerre jelentett „relatív dekoncentrációt is), a volt mezővárosok sajátos szuburbanizációja, az urbanizációs ciklus teljes dekoncentrációja következett be — éppen a tanyarendszer „segítségével”. Új tanyák épültek, főleg a belső, volt kertes tanyazónában, megkezdődött a városból való kiköltözés a tanyaközségekbe. A nagyobb városok körül nemcsak a lakóhelyi, hanem a gazdasági szuburbanizáció is megjelent, amely ugyan alaposan átformálta a korábbi települési teret, de egyúttal újra is integrálta a tanyákat az átalakuló, modernizálódó települési rendszerbe. Sajnálatos viszont, hogy ez a részleges külterületi modernizáció és integráció kellően nem átgondolt tervezési dokumentumok és építési szabályozás mellet következett be, így a tanyás térségek sok helyen egyszerűen elvesztették hagyományos értékei121