Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Bárth Dániel: A bácskai népszokások a XVIII. századi egyházi források tükrében
Kutatói szerencse kérdése, hogy egy-egy felbukkanó ügy esetleges folytatásának aktáit a felettes ítélkező fórumok (érseki szentszék, úriszék) iratkötegeiben fellelvén felgöngyö- líthetővé váljék egy komolyabb történeti-néprajzi tanulságokkal járó jogi procedúra. Rövid szemlénk korántsem merítette ki a középpontba állított forráscsoport vizsgálatának megannyi lehetséges aspektusát. Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek kutatása iránt - főként az 1990-es években - megerősödött tudományos érdeklődés mindezidáig csupán a történelmi Magyarország nyugati és északi egyházmegyéi tekintetében hozott látványos eredményeket. Az alföldi és az erdélyi egyházmegyék hasonlójellegű forrásai egyelőre jórészt feldolgozatlanok és nehezen hozzáférhetők. A bácskai plébániák vizitá- cióinak közzététele és a fenti szempontok alapján elkészített elemző tanulmányok sora változtathat az egyoldalú helyzeten. A HÁZASODÁS SZOKÁSKÖRÉNEK PÉLDÁJA Fentebb említettük, hogy az 1767. évi bácskai egyházlátogatási jegyzőkönyvek - más vizitációkhoz hasonlóan - történeti szokásvizsgálatra is alkalmasak. A XIX. század utolsó harmadától tudományos keretek között összegyűjtött és elemzett népi szokásleírások „klasszikus” néprajzi adatainak előképeit azonban általában hiába keressük a jegyzőkönyvek hasábjain. Szerencsére léteznek üdítő kivételek. A következőkben néhány olyan házasságkötésre vonatkozó forrásadatot mutatok be, amelyek tartalmi alaposságukkal kiemelkednek a vizitációk szövegéből és méltán összevethetők az újkori szokásleírásokkal. A házasságkötéssel kapcsolatos szokások alább bemutatandó leírásai kivétel nélkül a forrásokban egységesen illír-ként emlegetett katolikus délszláv népcsoportokra vonatkoznak. Az „illír” összefoglaló névvel illetett nációk közé a XX. századi néprajzi fogalmakkal bunyevácoknak, sokácoknak és rác-horvátoknak nevezett csoportok sorolhatók.22 Párválasztás Az adatok sorát a házasságkötést megelőző párválasztással kapcsolatos leírásokkal kezdjük. A fiatalság társaséletéről a következőt olvassuk Hercegszántó (Szántóvá) 1767. évi vizitációjában: „Nagy botránnyal és lelki veszéllyel jár, hogy a plébános annyi figyelmeztetése, fenyegetése, sőt büntetése ellenére a szüzek az ifjakkal még a szomszédos erdőbe is elkóborolnak vasár- és ünnepnapokon ”23 24 „Ahány szőlőskert van, annyi eladó lány őrzi azokat nyáron, akikhez az ifjak szabadon odatársulhatnak.”24 Utóbbi bejegyzés a néprajzi szakirodalomban szőlőőrzés néven elterjedt szokás történeti gyökereit villantja föl, amely a kézikönyvek szerint: „Lányok kalákája szőlőéréskor a Sárközben és a szlavóniai magyar falvakban. A szüretet megelőző hetekben a leányok kivonulnak a szőlőbe, és kereplővel, hujjogatással távol tartják a madarakat az érésben levő szőlőtől. Különösen figyelemre méltó a sárközi szőlőőrzés, amely a párválasztásnak, az ifjúság közös szórakozásának egyik alkalma is. A mulato22 A bácskai katolikus délszláv népcsoportokról összefoglaló keretben, térképpel: BÁRTH János 1995. 23 A vásárnapi erdei kirándulások, séták néprajzi párhuzamaira vö.: SZENDREY Ákos 1938/a. 132. 24 BÁRTH Dániel 1999/a. 325. 32
