Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Bihar Mária: Bolgárkertészek és szerepük Kunszállás fóliás kertkultúrájának kialakulásában
A következőkben a bolgár rendszerű kertészkedést, mint zöldségtermesztési módszert és az ahhoz kapcsolódó munkaszervezeti formát, életmódot szeretném bemutatni. A bolgárkertészet alapja az öntözés, a víz, mégpedig a kútvízzel szemben a természetes folyó-, illetve forrásvíz, mivel az melegebb és növényi tápanyagokban gazdagabb. Az öntözővizet a vízpartra telepített bolgárkerék, a duláp szolgáltatta a kertészet számára, melynek használatát egyes szerzők Mezopotámiából származtatják, mások görög hatásnak tudják be.11 Hazánkban a vödrös bolgárkerék használata volt általános. E típus két fő része: a vízemelő kerék és a hajtókerék között egy újabb fogaskerék biztosította az erőátvitelt. Az óriási kereket váltott lovak körkörös járatásával működtették, ez hozta mozgásba a vízemelő kereket, amire a változó vízszinthez igazítható láncokkal vödröket erősítettek, amelyek a folyóba merülve emelték ki a vizet az öntözőcsatomába.11 12 A bolgárkertészek zöme azonban már a két világháború között áttért a víznek benzin, majd elektromotorral való felhúzására. A duláphoz összetett vízelvezető csatornarendszer kapcsolódik, amely egy vezércsatornából, kis- és bajuszcsatomákból áll. Ezekből az öntözőcsatornákból kerül a víz az öntözőágyásokba, amelyeket vízválasztó bakhátakkal határolnak körül. A vegetációs időszak alatt 10-12 alkalommal öntöztek. Az ágyúsokat, fit érákat határoló bakhátakat kapával átvágva megnyitották a víz számára az utat, amely beáramolva elárasztotta az ágyúst. A bolgár öntözési módszer nem volt éppen víztakarékos és a talaj levegőzöttsége csak az öntözéseket követő állandó kapálással volt megoldható.13 A hazánkba vándorló kertészek teljes eszközkészletüket hozták magukkal és évenkénti hazautazásuk egyben eszközkészletük felfrissítését is célozta. Később a két világháború között Budapestre telepedett egy bolgár kovács, aki kizárólag a kertészeknek dolgozott. A magyarországi kertészetekben használt eszközkészletük a következő darabok alkották. A motika, amely félkörívü, nagyméretű kapa, amelyet az öntözőárkok igazítására és ültetés előtt a fiterák lazítására használtak. A csapa, amit a káposzta, karfiol, kelkáposzta, paprika közeinek fellazítására alkalmaztak. A kétágú kapa, a dikel a hantok megmunkálására és a melegágy készítésre szolgált. Ezen kívül alkalmazták még a sadilót, az ültetőfát, a silót, a hagymaásót és a gereblyét is. Bár nem a földműveléshez, de a munkafolyamatokhoz tartoznak a félkör alakú szedőkosarak és a háncsból készült hátikosarak, melyekben terményeiket szállították.14 Terményeiket forgó rendszerben ültették, melyben a növényfajok sorrendjét a talaj adott tápanyag-ellátottsága szerint állapították meg. Földjeiket trágyázták, gyakran készítettek komposztot. A talajuntságot ezekkel a módszerekkel teljesen ki tudták küszöbölni. Általános volt az is, hogy kertjük egyharmadába búzát, árpát vagy silót vetettek, ami földjeik talajstruktúráját javította és gyomosodását szinte teljesen megakadályozta. Sokféle termény előállítására törekedtek, a bolgár forgóban egy tenyészidő alatt egymást követik a különféle növények (elő-, fő- és utóvetemények) és bizonyos fajokat köztesként is termeltek. Erre természetesen azután volt lehetőségük, mikor bérelt földterületeik mellé saját tulajdont is tudtak szerezni. Előtte bérelt területeik zöldség alá való örök- műveléses hasznosítása volt az elterjedt.15 11 BOROSS Marietta 1973. 35. 12 SURÁNYI Dezső 1981. 167-169. 13 CSOMA Zsigmond 1998. 81. 14 BOROSS Marietta 1973. 40-43. 15 BOROSS Marietta 1973. 47. 173
