Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Bárth János: A Baja környéki pásztorok nemzetisége 1803-ban
Származáshely nélkül szerepel az összeírásban az „új magyar” Sárközi Mihály csürhés, az összírás egyetlen cigánya, valamint Csupó Fábián borjúpásztor fiúcska. Csanádról jött Kákonyba, de valószínűleg oda is valahonnan érkezett a katolikus Horváth János csikós. Jankón, azaz a mai Jánoshalmán született Humpital János juhász. Azonosíthatatlan helyről jött Gazafi Jakab 16 éves juhászlegény. Nevéből ítélve rokona volt annak a Gazait Mihálynak, akiről a sükösdi jegyző feljegyezte, hogy a Felföldön született, de kis korában Sükösdre vetődött. Dusnok 12 pásztora közül 9 dusnokinak számított, mégpedig: Bolvári György csikós- bujtár, Csongrádi István gulyásbujtár, Bencze Márton gulyásbujtár, Sípos György ökörcsordás, Sípos István ökörcsordás bujtár (az előbbi fia), Barakovits István ökörcsordás bujtár, Sípos Miklós bornyúpásztor, Keltz Pál csürhés, Pavissa János kanász. Három pásztor származott idegenből. Kovács Pál csikós Ceglédről, Mészáros József csikós- bujtár Paksról, Szabó Mihály gulyás a Tolna megyei Kajdacsról érkezett. A PÁSZTOROK NYELVTUDÁSA ÉS NEMZETISÉGE A XVIII. századi és a XIX. század eleji magyarországi népesség nemzetiségi hovatartozásának és nyelvhasználatának egyénenkénti, családonkénti meghatározására kevés történeti forrás áll a kutató rendelkezésére. A kései feudalizmus korának állami, földesúri és egyházi összeírásait katonai, adózási, pénzügyi szempontok serkentették. Az állami és a földesúri összeírok adóalanyt láttak a föld népében. Még az egyházi összeírok szeme előtt is a párbér lebegett, amikor lélekösszeírást készítettek. Az összeírások során számba- vették a jobbágycsaládok állatállományát, gabonatermését, esetenként még a méhkaptár- jait is. Eszükbe sem jutott azonban az összeíróknak, hogy feljegyezzék: milyen nyelven beszél otthon a jobbágycsalád. Ez természetes, hiszen a kései feudalizmus összeírásai során, a számbaveendő családok nemzetiségi hovatartozása nem volt szempont.10 * Mindebből következik, hogy a kutatónak minden olyan történeti forrást meg kell becsülnie, amelyről gyanítható, hogy információkat tartalmaz XVIIi-XIX. századi magyar- országi köznépi családok, személyek nemzetiségéről, nyelvhasználatáról. Az 1803. évi Baja környéki pásztorösszeírás leíró szövegrészeiben van utalás a leírt személyek nyelvtudására. Ez a körülmény indokolttá teszi, hogy a forrás elemzésével megkíséreljünk következtetni bizonyos összeírt pásztorok nemzetiségére. A magyar néprajzi és történeti irodalomban ezidáig elsősorban a pásztornevekből, a pásztorok ragadványneveiből, illetve a pásztorleírások antropológiai jellegű megfogalmazásaiból próbáltak a kutatók megállapításokat tenni a pásztorok nemzetiségéről. Visszatekintve a XX. századi efféle törekvésekre, lehetnek némi kétségeink az eredmény igazságát illetően. Különösen nagy veszélyeket rejtegethet és nemzetiségi szempontból téves következtetésekhez vezethet a nevek etimológiai elemzése.11 Az 1803. évi Baja környéki pásztorösszeírás nyelvtudásra vonatkozó adataival kapcsolatban mindenek előtt két fontos szempontot kell tisztázni: 1. Ezek az adatok nem a pásztorok nemzetiségére, hanem nyelvtudására vonatkoznak. Nagyon ritkán, pl. Szeremle esetében előfordult, hogy a jegyző úgy fogalmazott: 10 Nem térek itt ki a XVIII. századi ún. hitoktatási csoportok egyházi összeírásaira, valamint a zsidók és a cigányok állami összeírásaira. " Vö.: SZABÓ Kálmán 1974., - TAKÁCS Sándor 1903. 15
