Hermann Róbert: Kossuth és kortársai. Hermann Róbert és Dobák Géza kiállítása (Kecskemét, 2002)
Okmánytár
Hely nélkül, [1838.] december 1-2. Ernst Poelt Ritter von Poeltenberg (1849-ben Poeltenberg Ernő honvéd vezérőrnagy) levele Paula Kakorvskához, későbbi feleségéhez. Szombaton, december 1-jén Szeretett Pauline-om, én jó, jó gyermekem!! Miért ennyire rideg a papír? Miért nem tudja visszaadni azt, amit akarok, amidőn kiejtem az Ön szeretett nevét? avagy miért nincs megengedve nekem, hogy Önt láthassam egy rövid pillanatra, hogy egyetlenegyszer megszorítsam a kezét? Ön akkor bizonyára nyugodtabb volna, mert a szemeimből olvasná egész szeretetemet, melyet Ön irányában hordozok, s hiába próbálnám Önnek szegényes toliammal kifejezni, oly lassú ahhoz, hogy kövesse gondolataim és érzelmeim röptét, oly kevéssé tökéletes, hogy szívem tolmácsa legyen. Angyalom, én jó Angyalom! legyen nyugodt, ne engedje át magát valami szomorúságnak, amely az egészségének árthatna; gondoljon arra, hogy az Ön nyugalma az enyém is, az Ön egészsége az enyém is, hogy én csak Ön által és Önért élek, és hogy Ön számomra az egész világegyetem! Jó Pauline-om, legyen vidám, győzze le azt az érzelmet, amely elszomorítja, hiszen nekünk, hála a Gondviselésnek, semmi valódi bánatunk nincsen. Adjunk hálát a jó Istennek ezért a kegyelemért, és legyünk nagyon igényesek. Ez az egymástól való távoliét, jó Barátnőm, egészen bizonyosan ugyanolyan súllyal nehezedik reám, mint önre; de ne felejtsük el soha, hogy ennek ellenére is boldogok vagyunk; tudjuk egymást szeretni és megmondani egymásnak teljes biztonsággal, hogy vágyaink beteljesedtek. Ha szereti a Maga Ernőjét, e pontra vonatkozólag megvigasztalja; ha az ő kérése valami befolyással bír a Te jó szívedre, felvidítod őt, és te is vidámabb leszel! Örömtelivé tennéd az ő szívét. Én jó gyermekem, szabad-e hinnem, hogy levelem egy kissé megvigasztalja Önt? hogy ezentúl nem hullat több könnyet a távollétem miatt? Ami csak megerősíti szeretetünket. Igen! Én ezt érzem és esküszöm Önnek, hogy napról napra mindjobban szeretem; semmi sem lenne képes azt okozni, hogy Önt elfelejtsem, sem elhalványítani azt az emléket, amely egész létemet gyönyörűvé teszi, és amely életemnek lelke. Egyáltalán nem találok kifejezést, jó Pauline-om, hogy Önt eléggé megnyugtassam minden tekintetben minden felől, ami Önt aggodalommal töltheti el, vagy ami nyugalmának egy pillanatába kerül, mely nekem oly drága, és amelyet szeretnék Önnek az enyém terhére megtéríteni, ha ezek nem volnának oly bensőségesen csatolva, egyik a másikhoz. 46
