Bárth János: Varság, a székely tanyaközség (Kecskemét, 2001.)

6. A SZÓRT TELEPHELYEK NÉPRAJZI ARCULATA

A fából épített csűrök odorjm, udorjai a nyaranta gyűjtött szénának, pajta néven emlegetett istállói pedig a teleltetett állatoknak nyújtottak védelmet. A szálláson éjszakázó szénafuvarozók és a szálláson dolgozó „szénacsinálók" is a csűr istállójába kötötték be igavonó marháikat, illetve az ellátásukra kihajtott fejőstehenüket. Ha „szénacsináláskor" egyszerre sokan tartózkodtak a szálláson, néhányan a csűrben kerestek maguknak fekvőhelyet. A szállások júliusban, szénakaszálás és szénagyüjtés idején népesedtek meg legjobban. Ilyenkor a család asszonyai és gyermekei is feljöttek Oroszhegyről a havasi birtokra. A férfiak kaszálták, a nők forgatták és gyűjtötték a szénát. A nagyobb gyerekek segítkeztek a szénagyűjtésben. A kisebbek dobonkában vizet hoztak a legközelebbi forrásból a szénával foglalatoskodóknak. Az oroszhegyi családok tehenesfogattal, ritkábban lovaskocsival „hurcolkodtak" ki Bagzosba, Tisztásra, Forrásközére, Sólyomkőre a „szénacsinálás" kezdetén. Vittek magukkal zsírt, lisztet, kukoricadarát, túrót és főzőedényeket. Friss sajtot, ordát a varsági esztenákból is szerezhettek. A szekéren egy deszkaládában „utazott" a majorság, vagyis néhány baromfi. A tyúkok, csirkék a havasi tartózkodás alatt elkapirgáltak a szállás környékén. A család sertéseit a szekér után hajtották. A disznók a gyerekek felügyeletével legeltek, turkáltak a szállásépületek közelében. Előfordult, hogy a havasokba igyekvő oroszhegyi család egy fejőstehenet is kötött a saroglyához, hogy a „szénacsinálók" tej szükséglete biztosítva legyen. A fejőstehenet a szállás csüristállójában tartották az igavonó barmokkal vagy a hámos lovakkal együtt, mivel júliusban nem járhattak szabadon a kaszálókon. Az istállóba rekesztett állatokat friss szénával etették. Amikor végetért a „szénacsinálás", a havasokban „nyaraló" oroszhegyi családok majorságostul, sertésestől, tehenestöl hazaszekereztek Oroszhegyre. A szállások újra elcsendesültek. A két háború közti években némely oroszhegyi családok nemcsak szénát kaszáltak varsági birtokukon, hanem a varsági lakosokhoz hasonlóan művelték is havasi földjeik egy részét. Az ilyen családok a tavasztól őszig terjedő időszakban többször is megnépesítették varsági szállásukat. Hosszabb időt töltöttek kint pityókaültetéskor, rozsvetéskor, pityókakapáláskor, szénacsináláskor, aratáskor, csépléskor, pityókaszedéskor. Tulajdonképpen váltogatták tartózkodási helyüket az oroszhegyi belső határ és a varsági havasok között, annak megfelelően, hogy a mezőgazdasági tevékenység éppen hol volt időszerű. A nyáron elkészített és a havasi szállás csűrjenek odorjában tárolt szénát a legtöbb havasi birtokkal rendelkező oroszhegyi gazda télen a varsági szálláson etette föl az állatokkal. Oroszhegyi, illetve varsági vélekedés szerint a havasokban termett széna nem olyan jó minőségű, mint az, amelyet Oroszhegy belső határában gyűjtöttek. Ezért a havasalji határrészen termett kiváló szénát igyekeztek a falusi csűrben teleltetett fejősteheneknek tartogatni. A kevésbé jó minőségű varsági széna megfelelt a tél első felében Varságon teleltetett ún. cellengő állatoknak. Cellengőnek nevezték az állatállománynak azt a részét, amelyet az Alföldön a heverő marha névvel illettek: elsősorban a meddő és a növendék, vagyis a nem fejős szarvasmarhát. Jellemző, hogy azok a gazdák, akik hazahordták a varsági szénát Oroszhegyre, otthon is a cellengők etetésére használták.