Bárth János: Varság, a székely tanyaközség (Kecskemét, 2001.)
6. A SZÓRT TELEPHELYEK NÉPRAJZI ARCULATA
A cellengő marha a nyarat a havasi regélőn töltötte. A majorok szeptember végén, Szent Mihály napján lehajtották a havasi csordákat Oroszhegyre, ahol számba adták az állatokat. A juhokkal okt. 5-én számoltak el. Oroszhegyen október elején szabadult a tarló. A hó leeséséig a nyomásos határ tarlóján jártak a marhák. A legtöbb oroszhegyi család november elején, november közepén hajtotta föl Varságra azokat az állatokat, amelyeket ott akart teleltetni. A cellengők mellé kerülhetett néhány fejőstehén és ló is. Egy fejőstehenet - általában kevés tejet adót, vagy gyenge borjasat - mindenképpen felhajtottak a szállásra, hogy a kinttartózkodó állatgondozók hozzájuthassanak tejhez. Volt rá példa, hogy a marhákkal egyidőben a varsági szálláson teleltették a juhokat is. Egy oroszhegyi származású varsági visszaemlékező szerint, gyerek korában, az 1930-as évek közepén 10 cellengő marhát és 20 juhot teleltetett apjának bagzosi szálasán. A 10 marha és a 20 juh két oroszhegyi gazdaság tulajdona volt. A teleltetendő marhákat és juhokat 14-16 éves siheder korú legénykék hajtották Oroszhegyről Varságra a hóval borított erdei utakon. Legtöbbször 4-5 szomszédos szállás teleitetői összefogtak, és együtt terelgették az állatokat a havasi telephelyekig. Megérkezésük után az összekeveredett jószágot gazdaságonként szétválasztották. Minden állat a gazdája szállására került. A gondozók a marhákat bekötötték a csűr marhapajta néven emlegetett istállójába. 453 A csűr másik felébe kerültek a juhok. A szállási teleltetés ideje alatt az állatok szénát ettek. Itatásuk többféleképpen történhetett. A teleltető legények legszívesebben egy közeli patakban itatták meg a jószágot. Pl. az alsóbagzosi teleitetők a közeli Aranyos nevű vízben itatták állataikat naponta kétszer: reggel és este. Másutt kútból kellett hordani a vizet fa vödrökben. A legtöbb szállás közelében volt kövekkel kirakott ásott gödörkút, amely lehetett több szomszédos szállás közös kútja. Előfordultak közösen használt források is. A kutakról hordott vizet akkora csebrekbe öntötték, amelyből két tehén tudott egyszerre inni. A vízmerés és a vízhordás kellemetlen, fárasztó munka volt a jeges novemberi, decemberi hidegben. Napközben és este, amikor az állatok ellátásán már túl voltak, valamelyik közeli szálláson összejöttek a teleltető legénykék. Beszélgettek, kártyáztak, fuszujkával malmoztak. Falámpával, méccsel világítottak, de előfordult, hogy a kuptor, a cserepes szabad tüze adott fényt a kártyázáshoz és a malmozáshoz. Általában 4-5 szomszédos szállás teleitetői jártak össze szabad idejüket eltölteni. Ha olyan helyzet adódott, segítettek egymásnak a munkában is. Az állatokat teleltető fiatalok viszonylag sok időt töltöttek el zsindelycsinálással. Ebből némi hasznuk is származhatott. Előfordult, hogy ők csépelték el kézicséppel a szállás közelében termesztett, október táján aratott és a csűrben összerakott rozsot. A keletkezett zsuppot a gazda eladta, illetve csűrjenek fedelét javította vele. Szánkóval, szekérrel, lóháton a gazda rendszeresen, általában hetente meglátogatta a szállást. Ellenőrizte, hogy rendben folyik-e a teleltetés; az állatokat gondozó fiatalember jól végzi-e a dolgát; az állatok egészségesek-e stb. A látogatások alkalElmosódó, homályos néprajzi adatként felsejlik egy vastag rudakból összeállított, nyitott építmény képe is, mint az oroszhegyiek varsági szállásának hajdani marha-egyben-tartó karámja. A teleltetéssel való Összefüggése azonban nem kellően tisztázható.
