Bánkiné Molnár Erzsébet - Bereznai Zsuzsa (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 11-12. (2006-2007) (Kecskemét, 2008)
2006 - II. Új kutatási eredmények bemutatása - Székelyné Kőrösi Ilona: Kerekegyházi polgárok
Bereznai Zsuzsanna: Palásti Annuska csongrádi népmeséi „Mén, mén, möndögél, húj, hetedhét országon is túl mönt, az Óperenciás tengörökön is túl, mán nagyon messzire mönt, a korpakazlakon innen, az üveghögyökön túl... ” Megszólító formulája, melyet minden esetben alkalmaz: Hun jársz erre, mikor erre egy madárnak se szabad járni?- Járok, kelők, bujdosok.. A lakodalommal záródó mesék esetén szívesen alkalmazza a következő formulákat Az első önálló mesetípus is egyben: „Hét nap tartott a lakodalom! Én is ott voltam, aztán tökhajbúl volt a cipőm, sárgadinnyehaj búi volt a sarkantyúm ... Ott volt a Duna is mög a Száva is, bunkós bottal be volt zárva ... Osztán nagyon jó kedvem volt, táncoltam irgalmatlanul... És akkor addig hátráltam a táncot, kihasította a cipőm sarka a Szávát mög a Drávát ... És akkor Mariska is ott volt, hát osztán beleesött a vízbe, én mög nagyon mögijedtem, mit csináljak, hogy húzzam ki? Osztán arra gyütt egy kutya, osztán oldalba vágtam, Mindjárt csinált hirgeset-horgosat, oszt beleakasztottam Marikának az orrába, azt mondta, hogy sonka! így möntöttem mög a kis Mariskát az éhhaláltúl.” Vagy csak így búcsúzik a mese végén: „Nagy lakodalom volt: ittak, öttek, tökbe szartak, annál mécsöltek...” Egy jellegzetes csongrádi népmese, a „ Tengöri Hereberi atyámuram ” rövid elemzése Katona Imre az egyik legkedvesebb csongrádi meséjével, a Tengöri Hereberi atyámuram című tündérmesével külön tanulmányban is foglalkozik.8 Ennek a mesének a csongrádi közismertségére utal az is, hogy 1956-ban egy másik kutató, Szabó Mátyás is felgyűjtötte az akkor 85 éves Felföldi Józseftől. Nála az öreg halász neve „Tengeri herebere atyámuram” alakban szerepel.9 Katona Imre szerint ez a mesei név a kun nyelv emlékét őrzi, a Kun Miatyánk egy töredéke. A Kun Miatyánk így kezdődik: „Tengri hel bele”, vagyis ’az Úr erejével’. A kun ’isten’ szó „tengele, tengere, tengri” alakban is előfordul nyelvemlékeinkben. A „hel, hele” jelentése ’erő’, a „bele” szó pedig a ’-val, -vei’ raggal azonosítható. Tehát a „Tengri hel bele” jelentése: ’Isten erejével, Isten segítségével’. A kálvinista kunoknál e szókapcsolat köszönés volt, s hasonló szerepet töltött be, mint a katolikus „Dicsértessék!”, bár e két szó jelentése eltér. Idővel ez a szópár nemcsak köszönés, borköszöntés, hanem az esküdözés szerepét is betölthette. Mindenesetre a XX. század elején egy kunsági férfi így fogadkozott: „Tengeri helebele”, vagyis ’Isten bizony!’. A Nagykunságban a XX. században ismertek ilyen fohászt: „Tengeri, Tenger, ámen!” - ’Isten, Isten, ámen!’ Katona szerint e kun nyelvemléknek egy csongrádi népmesébe való bekerülése és fennmaradása nem e műfaj régisége, hanem a két nép évszázados együttélése és kölcsönhatása révén vált lehetségessé, hiszen a város a két Kunság között helyezkedik el. 8 Kun nyelvi emlékek egy csongrádi népmesében: XXXI. 24. 104.d (Csongrád, Levéltár). 9 A szöveg a szegedi Móra Ferenc Múzeum néprajzi adattárában található.
