Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1998 (Kalocsa, 1999)
Nemzetiségek Észak-Bácskában - Schwalm Pál: A magyarországi németek kultúrkincsei
A magyarországi németek kultúrkincsei elfelejtettem! S miután elmesélte élete történetét, mégis eszébe jutott egy ősrégi vallásos ének, a „Maria Himmelskönigin”-t ki is adtam. 1980 májusában tíz napon át Sopronban és széles környékén gyűjtöttem sikerrel. Egy teljes napot Balfon is töltöttem. Mondták, hogy a faluban sok a néprajzi anyag. Egyik család küldött a másikhoz, a kilencedik a tizedikhez. Senki egy német szó erejéig nem állt szóba velem. A 4. sz. naplómban ez áll.: „Nagy, páni félelem, nem nyilatkoznak.” Baader Terézia, szül. Schwenk (58 éves) legalább megígérte, hogy „majd” kazettán elküldi a „Lieb is tes Terfl von Wandorf’-t, hogy Balf legalább szerepelhessen a gyűjteményemben. Nem merte elküldeni. Kóboroltam az utcán, mígnem egy idős pedagógus „szedett fel” az utcán. A házában megittunk egy üveg bort és egy kávét. Mit nem adtam volna egy szelet kenyérért! Nézd komám, ha tudnád, hogy ez a falu a háború végén mi borzalmat élt át, hogy itt hány embert hajtottak át, mint az állatokat, hogy itt mennyi vér folyt, akkor megértenéd az embereket. Tudod, hogy hová vezetett ez az út? Sopronkőhidára! Ne mondd, hogy nem hallottál róla! Nincs a jónak, rossznak, szerencsésnek olyan variációja, amely a 15 év során velünk meg nem történt volna! Még loptam is népdalokat. . 1988 márciusában a csodálatosan szép Bakonyban gyűjtöttünk feleségemmel. Minden kis eldugott faluban népi kincseket találtunk. Legnagyobb élményünk a városlődi Idősek Napközi Otthona volt. 78 és 84 év közötti asszonyok énekeltek igazi, ősrégi népdalokat. Bakonyjákon ajánlotta egy rokon, hogy menjünk el Gántra, ahol Molnár Mária, szül. Mödlagl (67 éves) asszony nagyon szép dalokat tud. Vagy három héten át szerveztem meg a Vértes-hegység falvaiba tervezett utunkat, hogy Gánt községet is érinthessük. Mária asszonynak is igen kedves levelet utam. Érkezésem célját, pontos időpontját is megadtam. Bajáról való elindulásom előtti napon Gánt tanácselnökétől (K. L.) egy iktatószámmal, pecséttel ellátott hivatalos levelet kaptam. „Tudomásunkra jutott, hogy Ön Gánton német néprajzi gyűjtést kíván végezni..., közlöm Önnel..., felszólítjuk Önt, hogy Gánton semmi esetre se végezzen gyűjtőmunkát”'. És rendőri stílusban így tovább. Aznap Mária asszony Pesten élő fia is telefonált: „Édesanyámmal csak jelenlétemben találkozhat és beszélhet.” Már a népdalból és a mesékből is politikát csináltunk?! Azért is elmentem! Mária asszonyt a kertben találtam. Ma is látom megrémült arcát: Hát nem kapta meg...? Láthatja, nem érek rá, nekem most orvoshoz kell mennem, csak három-négy óra múlva érek haza. — Kérem, öltözzék át, elviszem kocsival az orvoshoz. A megértő orvossal elintéztem, hogy elsőként kapta meg az injekcióját. Útközben Mária asszony felfogta, hogy semmi baja nem eshet, ha német népdalokat énekel nekem, amelyeket könyvben kiadok és száz évekre megőrzőm a nevét is. Húsz rendkívül szép, igazi „lopott” népdallal menekültem ki a faluból, nehogy K. L. rendőrt szabadítson rám. A gánti nacionalizmuson néha „a sváboktól jött” magyarok is túltesznek. Minden vallás szent embere mindig szívesen támogatta politikamentes munkámat. A móri plébánia nyolc napon át adott szállást és teljes ellátást móri ezerjóval. Hálás köszönet érte. 15
