Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)
Hagyomány és művészet
sebb XX. századi irányzat, és csaknem valamennyi kiemelkedő művészegyéniség képviselve volt. A város földrajzi helyzetéből következően természetesen elsősorban az úgynevezett „alföldi” mesterektől - Rudnay Gyulától, Tornyai Jánostól, Koszta Józseftől, Nagy Istvántól - volt található itt elsőrendű alkotás. De meglepően gazdag anyag reprezentálja olyan jelentős mestereink életművét is, mint Aba Novák Vilmos, Rippl-Rónai József, Egry József vagy Szőnyi István, akiket nem fűztek közvetlen szálak Bajához. Ennek a városnak a magángyűjteményeiben tehát olyan gazdag művészeti értékek halmozódtak fel az idők folyamán, amilyenekhez foghatót másutt, esetleg nagyobb közgyűjteményekben sem találhatunk.14 Oltványi és Aszalós Imre (bajai szemészorvos) levelezésében például 1936 és 1965 között találhatunk olyan adatokat, amelyek bizonyítják, hogy nem csak Oltványinak, de Aszalós Imrének (és a legtöbb bajai műgyűjtőnek) is „jó szeme” volt a kortárs magyar művészek alkotásaihoz. Egy-egy évjárat terméséből kiválasztotta a legjellemzőbb műveket, egymás mellé állította a legszélsőségesebb szemléleti pólusokat.15 A gyűjtemény története szempontjából ezek az adatok azért fontosak, mert az alkotásoknak majdnem a fele magánszemélyek adományaként került a múzeumba, s ha megvizsgáljuk a magángyűjteményeket, képet kaphatunk az onnan származó anyag esztétikai értékéről is. A vidéki közgyűjtemények fejlesztésének, fejlődésének ügye a legtöbb városban, így Baján is összefonódott az élő művészet támogatásának, mecenatúrájának ügyével. A gyűjtők tevékenysége is segítette a múzeum munkáját: a remekművek - részben ajándékozás, részben vásárlás illetve hagyaték útján - előbb-utóbb a múzeumba kerültek. A magyar műgyűjtésnek a XX. század első felében új típusa alakult ki, amely meghatározó jelentőségű volt művészeti életünkre, s jelentős szerepet vállalt az élő képzőművészet propagálásában, a kortárs művészek támogatásában. (...) Az ilyen gyűjtemények között volt időrendben talán az első Oltványi Imréé, azután részben az ő tevékenységének hatására kialakultak a bajai értékes magángyűjtemények. (...) A II. világháború idején Miskolczy Ferenc a képtár adományokból való fejlesztését nem tudta folytatni,16 mert 1939—1943-ig a múzeum helyiségeit hadikórház céljára használták. A gyűjtés 1943. május 7-i bejegyzéssel folytatódott, és kereken 100 darab képet foglalt magába, melyeket művészek, maga Miskolczy, illetve Nagy Istvánné és a Miasszonyunk Leánynevelő Intézet ajándékozott a múzeumnak.17 A képtár modern grafikai anyagának bővítése érdekében Miskolczy Ferenc levelet küldött a kor jeles, ma már klasszikusnak számító művészeihez, s néhánytól sikerült is - a nehéz viszonyok között ingyen - alkotásokat szereznie. Felvette a kapcsolatot Teles Edével, így tőle is érkezett adomány.18 Miskolczy tevékenységének köszönhetően 1944-ben újabb öt művész ajándékozott festményeket a gyűjtemény számára,19 majd Oltványi Imre apósának, Rózsa Miklósnak halála után, 1947-ben a képtár özv. Rózsa Miklósné által 9 kép és 3 szobor birtokába jutott.20 Ugyanebben az évben Teles Ede halála után özvegye a művész kívánsága szerint éremgyűjteményét és szobrait Bajának adományozta.21 Az egész 147
