Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)
Hagyomány és művészet
te Szentkeresztbányán, valamint Segesvár környéki kovácsműhelyekben és malmokban. A földben maradt tuskókat, csutakokat a pásztorkodó gyerekek szórakozásból kiégették. így tökéletesedett a kaszáló. Az Ásottútteteje nevű irtáskaszálóról varsági kutatásaim során hallottam először. 1992. május 21-én varsági kísérettel, Varság felől közelítve a Küküllőtől emelkedő terepen, erdei gyalogtúrával sikerült eljutnom a sokszor emlegetett magas tisztásra. A nagyjából ovális alakú, 600 méter hosszú és 300 méter széles irtás egy hegy tetején, hatalmas fenyő- és bükkerdő közepén terül el. Déli felének közepe táján árválkodik egy 20x11 méteres elhagyott csűr. Mellette egy 9x6 méteres hajdani kis faépület alapjai látszanak. A csűr mögötti mély völgy túloldalán egy forrás vize buzog. Az ovális alakú kaszáló északi fele nyugati irányba erősen kiöblösödik. Az öblösödésben egy hajdani csűr és egy kis faház alapjai láthatók. Nyilvánvaló tehát, hogy a XX. században hosszú időn át két gazdaság birtokolta az irtást. A két gazdaság két szállást tartott. A két telephelyről egyaránt meg lehetett közelíteni az állatok itatására használt forrást. 1992-ben a kaszálón már látszott, hogy régen nem kaszálták. Északi részén az elvadulás, a visszaerdősödés biztos jeleként kis fenyőfák sokasága bokrosodott. Az irtáskaszáló hajdani használatáról 1992-ben már Varságon is kaptam némi tájékoztatást. Később, különösen 1995-ben Korondon sikerült bővebben tájékozódnom a Nyakas Tófalvi família távoli szállástartásáról. Kiderült, hogy István Lajos köröndi néprajzi gyűjtő 1933 nyarán esztrenga-hajtó gyermekként szolgált Ásottúttetején. Személyes emlékeit adatközlőként szívesen elevenítette föl a messziről jött néprajzkutatónak. A közlések alapján úgy látszik, hogy az Ásottútteteje nevű irtáskaszáló és a rajta kialakított szállás, illetve szállások használatának többféle formája követte egymást a XX. században. Halvány emlékfoszlányok alapján gyanítható, hogy a XX. század elején, öreg Tófalvi Nyakas Sándor idejében, az ásottúttetejei szállást úgy használták, mint a távoli hegyi irtáskaszálók családi szállásait évszázadokon át: Nyaranta szénát kaszáltak az irtáson. A „szénacsinálók” a szálláson létrehozott faépületben húzták meg magukat éjszakánként és rossz idő esetén. A szénát vagy hazahordták, vagy nagy távolság és rossz útviszonyok esetén télen a helyszínen feletették a teleltetett állatokkal. Ennek a korai korszaknak fontos és nagyon figyelemre méltó sajátossága, hogy öreg Tófalvi Nyakas Sándornak, mint köröndi gazdának három telepe volt: egy beltelke és háza Korond falu belterületén, egy tanyája Fenyőkúton, egy irtása és szállása Ásottúttetején. A három telep egyidőben létezett, és kölcsönösen kiegészítette egymást. Öreg Tófalvi Nyakas Sándor a XIX-XX. század fordulója tájékán a fenyőkúti tanyán lakott. Ott töltötte napjainak többségét. A köröndi piactéren álló házát bérbeadta lakónak. Egy szobát fenntartott a házban, hogy legyen hol tartózkodnia, ha lement a faluba. A köröndi ház megőrzése és alkalmi igénybevétele valószínűleg a Nyakasok Korondhoz tartozásának, köröndi polgár voltának jelképes kifejezését is jelentette. Az állandóan lakott fenyőkúti tanyához és a ritkán látogatott köröndi házhoz kapcsolódott harmadik telepként az Ásottúttetején irtott kaszáló a rajta létreho217
