Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)
Hagyomány és művészet
zott szállással, amely a takarmánytermelés, illetve a családi állattartás egyik fontos színterének számított. Az 1930-as évek elején az ásottúttetejei irtás és a rajta kialakított két szállás a Nyakas Tófalvi nemzetség két ágának birtokában volt. Az egyik szállás az előzőnél fiatalabb, de már szintén öreg Tófalvi Nyakas Sándor, a másik az 1927-ben elhunyt Tófalvi Nyakas Salamon örököseinek gazdálkodását szolgálta. Az irtás egyik része, a ma is létező csűrtől délre, délkeletre eső terület „fel volt tiltva kaszálónak”. Ez azt jelentette, hogy az állatok nem mehettek rá. A két család közösen használta kaszálónak. A tisztás többi részén szabadon járt a jószág. 1930 táján a két szállást valamiféle családi észtemként, nyári állattartó telep gyanánt használták. Az állatok nappal a két család környező magánerdejében legeltek, éjszakánként pedig a szállások részét képező kosarakban pihentek. Mindkét család kb. 20-20 szarvasmarhát tartott Ásottúttetején. A teheneket, borjakat éjszakánként a két marhakosárba hajtották. Mindkét családnak volt egy-egy juhnyája. amelybe kecskék is tartoztak. A két sereg külön járt, de pakulár]a\k őrzés közben gyakran barátkoztak és együtt halászgattak a Kiságban. A juhokat és a kecskéket éjszakára a juhkosarakba csukták. Mindkét szállásra hajtottak föl disznókat is, hogy a tejföldolgozásnál keletkező savó ne vesszen kárba. A disznók napközben az esztena körül turkáltak. Éjszakára kicsi disznyókosárba „rekesztették” őket. A Nyakas Sándor-féle gazdaságban az öreg gazda maga bajlódott a tehenekkel. A tejet a felesége dolgozta föl a majorházban. A juh- és kecskesereg mellé pakulárt fogadtak. A másik gazdaságban, Nyakas Salamonné esztenájában fogadott alkalmazottak dolgoztak. A marhákat éveken át egy sófalvi származású öregember, az Amerikát járt Fábián Illés gondozta. Minden éjjel a marhakosár mellett aludt, egy féloldalú kalibában. A kaliba előtt egész éjjel égett a tűz, hogy melegítsen és távol tartsa a vadakat. A sokat mesélő Fábián Illés állandó gazdasági alkalmazott volt. Télen is ő „rendezte” a marhákat a fenyőkúti tanyán. A juhokra és a kecskékre egy fiatal paku- lár legény vigyázott. Dolgozott még a szálláson szolgáló gyanánt egy fiatal fehérnép: Tófalvi Miskáné Margit, aki tisztán tartotta a majorházat, és a tejből sajtot készített. A majorházban aludt a fiatal esztrenga-hajtó gyerekkel együtt. A majorháznak nevezett kis faépületben gyakran égett a tűz a tejföldolgozás munkálatai miatt. Ha nem volt szükség a tűzre, a parazsat hamuval takarták be, hogy megmaradjon, mivel a szálláson tartózkodók híjjával voltak a gyufának. Az épületben a csénynek nevezett kezdetleges tűzhelyen kívül helyet kapott még egy lisztesláda, a szolgáló ágya, többféle kád, dézsa, üst, pl. a savós dézsa és az ordafőző üst. A tulajdonos Tófalvi Nyakas Salamonné egyik fia 3-4 naponként lovaskocsival felment Ásottúttetejére Fenyőkútról. Kenyeret és lisztet vitt a szálláson tartózkodóknak. Hazafelé menet elvitte az előző napokban készített sajtokat. Ősszel mindkét szállás kiürült. Az állatokat Fenyőkútra hajtották, ahonnan a tanyaudvarban végzett teleltetés után tavasszal kerültek vissza Ásottúttetejére, a nyári szállásra. 218
