Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)
Hagyomány és művészet
ROMSICS IMRE (Viski Károly Múzeum, Kalocsa) NÉPMŰVÉSZETI ÉS NÉPVISELETI KUTATÁSOK A KALOCSAI SZÁLLÁSOKON Kalocsa 1000 éves város, érsekségét első királyunk, Szent István alapította. Kalocsa nevének hallatán a legtöbb embernek a paprika mellett a népművészet jut eszébe. A tarka virágú kalocsai hímzés és pingálás messze földön ismert, összemosódott a magyar népművészet fogalmával. Ez a művészet a Kalocsa 18-19. századi határában kialakult falvak: Homokmégy, Öregcsertő, Drágszél, Szakmár és a hozzájuk tartozó közel negyedszáz szállás hagyományos paraszti művészeti kultúrája. A szomszédos falvak lakói pofának nevezik ezt a művészetet hordozó, jól körülhatárolható néprajzi csoportot. Kalocsa 18. századi határában, a várostól távoli földeken jöttek létre a város parasztlakosságának gazdasági telephelyei. A 19. században váltak állandó lakóhelyekké. A városnak hátat fordító kalocsaiak népesítették be a szállásokat. A hasonló gazdasági föltételek, az azonos származás és vallás, a 200 éves közös múlt eredményeként az önállósuló falvak megtartották közös kultúrájukat, párhuzamosan fejlesztették azt tovább. Ők alakították ki a minden mástól eltérő sajátos nyelvjárást és színes népi kultúrát, melynek nehéz méltó párját találni. A kalocsai népművészettel kapcsolatos kutatásaim az egyetemi előadásokon és szemináriumokon látottak és hallottak motiválták. Egyre világosabbá vált számomra, hogy a néprajzkutatók a kalocsai népművészetet lenézik, igyekeznek távoltartóan kezelni, de voltak olyanok is, akik még népművészetnek sem tekintették azt. Mindennapos volt a giccsként való jellemzése. Elhatároztam tehát, hogy tudományos vizsgálat tárgyává teszem szűkebb pátriárkám, a kalocsai szállások népművészetét. Habár voltak kutatási előzmények, azok túlnyomó többsége idealista, romantikus felfogásban közelített a témához. Kizárólag három néprajzkutató eredményei elfogadhatók, még akkor is, ha néhány részletben vitatkozni kell velük. Az 1930-as években Eckert Irme, a II. világháború után Csilléry Klára, majd igazgató elődöm Bárth János közölt a témában néhány tanulmányt. Publikációik megnyugtatóan tisztáztak bizonyos részleteket. Eckert Irma a kalocsai népművészet kialakulásának kezdeteit kutatta, Csilléry Klára az 1930-as években felgyorsuló folyamatokat értelmezte a tudományokhoz méltó tárgyilagossággal. Bárth János meghatározta a kalocsai népművészet korszakait, többek között a népművészettel vonta meg a pota néprajzi csoport határait, s egy esszében elemezte a nemzeti jelképpé nőtt kalocsai „virágokat”. Meg kell még említenem Pécsiné Ács Saroltát, aki nem volt néprajzkutató, de szívós, aprólékos munkával létrehozta a Viski Károly Múzeum különösen értékes népművészeti gyűjteményét. Bár néprajzi szemlélete idealista volt, a népi kultúra megnyilvánulásait különös módon szelektálta, mégis tárgyilagos írásai hasznára válnak a néprajzi kutatásoknak. 153
