Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1986 (Kecskemét, 1987)

Mészáros Ágnes: Szabó Kálmán munkásságának orvostörténeti vonatkozásai

27

A kerge birkát megoperálták, trepanációt, koponyalékelést alkalmaztak: A birka fején, a lágy részen húszfilléresnyit kivágtak a bőrből, kékkőporral beszórták vérzés ellen. Ezután a koponyát kifúrták, majd befogták az állat orrát, száját, s a féreg kilövellt a koponya lyukán. Ezután visszavarrták a sebet.

A koponyalékelésről a néprajztudományban eddig az a nézet van elterjedve, hogy az embergyógyászatban a honfoglalás korától a 12. századig bezárólag volt általános gyakorlat, s ezután már csak az állat- gyógyászat terén élt tovább. /5/ Ehhez nyújt egy nagyon fontos adalékot Szabó Kálmán egy másik közleményéből, A cifra dohányzacskó című írásából egy erre vonatkozó adat, amely 6oo évvel későbbről bizonyítja a koponyalékelés mű\eletének továbbélését az embergyógyászatban. Hiteles forrás - jegyzőkönyvi idézet a bizonyíték, hogy még 18o6-ban is az általános gyakorlat közé tartozott a koponyalékelés. "A vér kiszivárgása az orvosi tudomány szerint jó utánlátás és nevezetesen trepanátió /koponyalékelés/ által számtalanszor megyógyíttatik". /6/

A trepanátiót ez esetben a város két fő borbélyának kellett volna elvégeznie, akiket a főügyész a halotthoz kiküldött. Az előbbi idézet a védőbeszéd kiemelt részlete volt.

Visszatérve a juhászok gyógyító műveleteire, Szabó Kálmán felsorolja még a sárgaság, métely, puffadás, büdös sántaság, hályog gyógyító módozatait.

A Kecskemét pásztorélete című tanulmányából kiegészítésül megtudhatjuk, hogy a juhászok a delelés idejét használták fel a beteg birkák gyógyítására. /7/

Végezetül kitér a kovácsoknak a marhaorvoslás megtanulását célzó,

II. József által kiadott rendeletekre, és ezek kecskeméti megvalósítására, mely szerint a város 1787-ben a marhaorvoslás megtanulására elküldte Bekő János és Bánó Ferenc kovácsokat, és kifizette útiköltségüket is. Kecskeméten Bede Bernardt volt az első hivatásos baromorvos, a vármegye utasítására a város kifizette számára az orvosláshoz szükséges eszközök árát.

A következőkben ismertetendő két kisebb közlemény a lovak anatómiai ismeretével, illetve a heréléssel foglalkozik.

Milyen lovakat szerettek őseink! című rövidke írásában közzéteszi az az 1799-ben kiadott Száz esztendős kalendárium azon részletét, amely elmondja, hogy a lóvásárlásnál mire vigyázzanak a gazdák. A leírás részletezi az egészséges lovak testrészeinek színét, alakját, működését: "kicsiny fejű, kos- homlokú, hegyes fülű, széles szügyű és hátú, domború hasú, tömött farkú, ha földig érő, annál szebb". /8/

A Kiskunság 1959. január-februári számában jelent meg A Kecskeméti pásztorok mulatozása című írása, melyben témánkhoz illő érdekes részletet olvashatunk a bugaci herélésről. A ló ledöntése, lefogása után "a herélésben gyakorlott ember a zacskóját felvágva a heréket kinyomta, húrjait elvágta, s az ejtett seb fölött cserepcsikkal ösz- szeszorította. A cserepcsik egyik vége kunkötéssel volt összekötve, hogy az egy rántással eloldható legyen." /9/ Ezután a lovat segítették lábraállítani, egy kisbojtár kezébe adták a kötőféket, aki szép lassan órákig vezetgette. Ilyen herélésnél használt cserepcsikokat Szabó Kálmán gyűjtött a kecskeméti múzeum számára.

A Pásztorok babonái /10/ című írása szintén gazdag orvostörténeti adatokat tartalmaz az ebergyógyászatra vonatkozóan is. ír a 18. századi pestisjárványról, marhavészről, s a 18. századi gyógyító személyekről. Ekkor a borbélyok mellett a bábák, javasasszonyok foglalkoztak az emberek gyógyításával.

1797-ben a városi magisztrátus ezeket vette pártfogásába az itt műkő-