Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1984 (Kecskemét, 1985)
Sztrinkó István: A Duna-Tisza közi népi építészetet alakító tényezők a 18–20. században
88 gazdálkodás hatásait is . A birtokviszonyok, egy-egy gazdaság szerkezete, a művelési ágak aránya jelentősen befolyásolják a termelő tevékenységet folytató ember önmaga és anyagi javai védelmére emelt épületeinek milyenségét. A Duna-Tisza köze földesúri függésben levő területein a legjelentősebb építőanyagok földesúri tulajdonban voltak. A faizás és a nádiás - mint két alapvető építőanyag beszerzésének lehetősége - legtöbbször az urbáriumokban volt szabályozva. Az 1768-as úrbéri kérdőpontokra adott válaszokban gyakran találkozunk ilyen megjegyzésekkel: „... Tűzre és Épületre való fánk az Uraság engedelmibül, Nádolásunk szükségünkhöz képest" /5/ - írják a foktőiek. A jobbágyfelszabadítás, az elkülönítések végrehajtása után a parasztság elesett a szigorúan szabályozott földesúri erdők használatától, melyek általában nem kerültek be a falu határába. Ez időtől kezdve fokozottabb szerephez jutnak a paraszt- gazdaságokban megtermelt növények építkezésre is használható részei, bár ezek már korábban is kaptak ilyen funkciót. A szalmán és töreken túl, az erdőkben szűkölködő vidékeken megnőtt a szerepe a gazdaságban, a mezsgyén, kert végén felnövő fáknak. Az új növénykultúrák meghonosodásával párhuzamosan azok az é- pítkezésben is szerephez jutottak, mint pl. a kukoricaszár és a napraforgó. Különösen a tanyák számának gyarapodása, az első tanyai é- pületek emelése növeli meg ezeknek az anyagoknak a jelentőségét. Ha a tanyai lakóház idővel szilárdabb anyagokból is épül fel, a gazdasági melléképületeknél gyakran alkalmaztak továbbra is kevésbé időálló anyagokat, archaikus technikákat. így volt ez mindenekelőtt a homokpusztákon létrejövő, nem tartozék- település jellegű farmtanyákon. Ezek általában kisbirtokók, melyek általában kevés anyagi erővel indultak, s az épületeknél is a minél nagyobb olcsóságra törekedtek. A Kiskunságban, különleges jogállásánál fogva másmilyen volt a viszony a település határához és a belőle származó haszonvételekhez, mint a jobbágyi függésben élő területeken. A Kiskunságban a földbirtoklás alapmeghatározója a redemptios jog volt, azaz a redemptio összegébe-befizetett pénz arányában részesültek a gazdák a felosztott földekből, illetve ennek arányában vehették igénybe a felosztatlan területeket, így az erdőket és a nádvágó helyeket is. A Duna-Tisza köze középső részén, a homokosodástól legjobban veszélyeztetett területeken, s a hasonló helyzetű bácskai községekben is már a 18. századtól megfigyelhető törekvések az erdősítésre. A 18-19. században telepített erdőknek azonban sem kiterjedtsége, sem az ültetett fák minősége miatt jelentősebb szerepük az építkezésben nem volt. így a Duna-Tisza közének é- pítőanyagban szegényebb részei hiányukat a kereskedelem útján igyekeztek beszerezni, különösen rászorulva a helyben teljesen hiányzó hosszú, egyenes szálfákra. A vasútvonalak megépüléséig a dunai és a tiszai faúsztatás biztosította az épületfa igények kielégítését. A 19. század közepétől a nagyobb településeken egyre gyakrabban találkozunk építőanyag kereskedelemmel foglalkozó vállalkozóval. Az építőanyag kereskedelem léte arra utal, hogy a gazdálkodás hatásainak vizsgálatakor nemcsak bizonyos építőanyagok megtermelését kell számba venni. A gazdálkodás termelékenységétől nagymértékben függött, hogy milyen anyagokból építik fel a házat és a gazdasági épületeket. Mindez természetesen nem független a piaci viszonyoktól, a pénzforgalomtól, s általában a közgazdasági tényezőktől. Az építőanyagok beszerzését elsősorban piacra
