Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1984 (Kecskemét, 1985)
Sz. Kőrösi Ilona: Kecskeméti testamentumok a 17–19. századból
>5» 122 Még a 19- században is használatos a „kisebbik uram" kifejezés. (Pl. Kováts Anna özv . Kiss Jánosné, 1821.) Az özvegyen maradt asszonyok utolsó akaratukban gyakran a „kisebbik uram" gondviselésére hagyták árváikat. A sororatus és a leviratus emléke nemcsak az elnevezésekben élt. Sok példát találunk arra, hogy az özvegyen maradt házastárs az elhunyt testvérével kötötte újabb házasságát. A több ezer végrendeletből az is kitűnik, hogy gyakori volt az újraházasodás, nem ritka a 3*> 4. házasságkötés sem. Ez természetesen egy családon belül bonyolultabb viszonyokat teremtett öröklési szempontból is, hiszen többrendbeli gyermekek között kellett elosztani a szintén többrendbeli ősi és szerzemény! javakat. A gyermekek száma viszonylag magas, egy családon belül gyakran 4-8 gyermekről is említést tesznek. A meddő házasságok esetében gyakori volt az örökbefogadás. Akik özvegységük során nem kötöttek újabb házasságot és nem laktak együtt családtagjaikkal, ápolót, gondozót, cselédet fogadtak maguk mellé. Özvegy vagy nőtlen férfiak fizetett gazd- asszonyt tartottak, aki a háztartást vezette és minden szempontból gondoskodott az illetőről. Ezek a férfiak vagyonukat a gazdasszonyra hagyták, annál is inkább, mivel az esetek jelentős részében a gazdasszony gyermeket is szült számukra. (Özvegy asszony ok esetében találkozunk férfi cseléddel is.) A névadási szokásokról is sokat elárulnak dokumentumaink, mivel a gyermekeket és rokonokat név szerint is felsorolják. Közvetve sok várostörténeti és köztörténeti eseményről is tudomást szerezhetünk a testamentumok alapján. Bár ezekről vannak más forrásaink, mégis érdekesnek találhatjuk őket, hiszen itt más megvilágításban láthatjuk az eseményt, úgy, ahogyan az egyén, a család életében jelentkezett. Találunk elszórt feljegyzéseket a török háborúkról, az 1707• évi rác támadásról, a jakobinus mozgalomról és a 48-as szabadságharcról. A járványok, tűzvészek és inflációk hatása pedig az eseményt követően éveken át tükröződik a testamentumokban. £ A fel- és leszálló ági örökösökön, atyafiakon kívül a vég- rendelkezők egyéb célokra is juttattak vagyonukból. így például pénzt vagy jószágot hagytak a földesúr számára, a város közpénztárára, a templomokra, kápolnákra (pl. a Boldogasszony homokon lévő kápolnájára), oltárokra, ispotályokra, koldusokra, diákokra, iskolákra. 1739-hen pl. Tama Gáborné nemcsak szőlőt, borjas tehenet és ökröt hagyott a piaristákra, hanem gazdag ruházatát is rájuk testálta: vörös szoknyát, selyemposztó szoknyát, zöld kamuka kötőt, selyem övét, zöld atlasz szoknyát, selyemposztó mentét, 1 pár gyöngyös gyűrűt, valamint 4 Vánkoshéjat. A temetés, a „tisztességes eltakar!ttatás" óhaját is írásba foglalták a testamentumtévők. Erre többnyire meghatározott pénzösszeget vagy ingót, ingatlant hagytak, és kifejezték a Ceremónia milyenségére vonatkozó kívánságaikat is. Koltai Anna 1770-ben szőlője árából fedezendő temetését a következőképpen Pendelte: „... a T. P. Franciskánusok mind jőjenek, a T. P. Piaristák is öten, és az egyik iskola beli deákok, és az cong- Pegatio nagy könyve és az Szent Ferencz képei ki hozattassanak az temetésemre, minden oltáron mise legyen, a temetőbeli kriptába testem tétessék és ott is mise legyen." A temetést régi szokás szerint halotti tor követte. Gereh György 15 éves diák halotti torán, 1752-ben például a következő élelmiszerek fogytak: kenyér, szalonna, káposzta, kása, hagyma, bors, sáfrány, hús, bor, pálinka. A halotti torhoz
