Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)

A Duna-Tisza köze mint alakuló emberi táj - Táji adottságok

lábként is szolgált. A csöngettyű rézötvözetből állt, s szemben a díszítetlen kolomppal külsejét általában valamilyen mintával ékesítették. Gyakran ta­lálunk rajtuk domborított levél-, pillangó-, koronamotívumokat, sőt egyi­ken levélkoszorúba foglalt női fejek alkotják a díszítést. A két eszköz alkalmazásának meghatározott szabályai voltak. Mé­nesben tartott lóra csak harangot akasztottak, a csak istállóban tartott kezes ló vagy csikója kaphatott csöngőt. A nagyobb gulyában 15-20 csöngő és 1-2 kolomp szólt, míg a juhokra inkább kolompokat és kisebb csöngő­ket használtak. A naponta igázott ökrökre azonban mindig csöngő került. Kecskemét népművészetének kiemelkedő darabjai az ökörcsengőszíjak rézcsatjai, melyek közül a legszebbek csipkézett szélüek, s előlapjukba virág- és leveles-indás motívumokat véstek. Nem egyszer a csat két olda­lán egymásnak hátat fordító állatokat, többnyire oroszlánokat mintáztak meg, melyek őstörténetünk messzeségében gyökerezve rontó hatalmaktól védenek. Az őrzésben, elszámolásban két további tárgy is fontos szerephez jutott. A gazda, mielőtt a legelőre adta volna a jószágát, azonosító jeggyel látta el, megbélyegezte, azaz tüzes billogvassal egyértelműen reá jellemző jegyet ütött állatára. A számadó rovással jegyezte fel a kezére bízott állatok számát, s e különböző jelekkel ellátott fapálca alapján számolt el barom- szakajtáskor. A kutyaörv a nyáj őrzésében az emberekkel szinte egyenrangúként résztvevő komondor egyetlen tárgyi emléke. A múlt század közepéig a szi- lajon tartott állatok egyik legnagyobb ellensége az akkor még igen gyako­ri dúvad, a farkas volt. Pásztoraink fokosokkal, botokkal felfegyverkezve sem voltak egyenrangú ellenfelei a farkasoknak; csak a nyájörző komon­dorokban bízhattak, kiket az éles ragadozófogaktól a nyakukra akasztott, kovácsoltvas fogakból készült örvek védtek. A pásztornak nemcsak a vadállatoktól és az „emberi dúvadaktól” - a betyároktól - kellett nyáját megőriznie. Számos betegség, a kergeség, rü- hesség, különböző fertőzések veszélyeztették a kezére bízott jószágot. Ezért a gondos számadó elmaradhatatlan felszerelési tárgyai közé tartozott a rüh- zsíros tülök, a kreolinos üveg s a métely gyógyítására szolgáló nyivezőfa. Bár a múlt század közepétől megritkultak az állati ragadozók, új ve­szély támadt. A nyájakat mind gyakrabban tizedelték a betyárok, kik ellen hűséges komondor sem adott elegendő védelmet. Nem véletlenül vált fo­galommá az ún. bugaci adó, mely a betyároknak adott sarcot jelenti, minek fejében háborítatlanul hagyták a számadót. S ha valaki nem adta meg az 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom