Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)
A Duna-Tisza köze mint alakuló emberi táj - Táji adottságok
A nádvágó, gyalászka sajátos alakjára már a múlt század közepén felfigyeltek. Formája a sarlóhoz áll legközelebb, de a penge íve jóval laposabb annál. Rövid fanyélbe erősítve használták a kovácsok készítette, sokszor bevert pontokkal, vonalkákkal díszített nádvágót. A jégen való biztonságos mozgás érdekében a csizmatalpra jégpatkót kötött a nádat vágó ember. Gyakran fabocskort is húzott a csizmájára, mert az éles, hegyes nádtö gyorsan kikezdte volna a lábbelijét. A vízparti nádasok gazdag madárvilágát is a maga hasznára fordította a tanyai lakosság. Egy visszaemlékezés szerint: „Virágvasárnapján kezdtük a tojásozást - írja Kádár Lajos Kolomp szól a ködből című müvében. - Családunk ilyenkor szerezte meg az egész évre való tarhonyához, lebbencshez szükséges madártojást. Óriási urna alakú gyékényedénnyel, a tojásos kupujkával indultunk a tiszaszéli nádas mocsarakba.” (Kádár Lajos, 1959.) A tojások gondos átválogatása után, egy csepp víz nélkül készült az aranysárga, jóízű tarhonya és lebbencs tészta. A vadkacsatojást nagy meny- nyiségben való gyűjtése sokaknak közeli emléke, alkalmilag pedig az ötvenes évekig szedték a felnőttek is. Elmondják, hogy nagypéntek környékén volt a gyűjtés ideje, mert akkor még nem zápult meg. A XX. században már csak elvétve fordult elő, hogy ladikkal bementek a kiöntésekbe és holtágakba tojást gyűjteni, s azzal száraztésztát gyúrni. A gyerekek azonban továbbra is keresték, s leginkább a helyszínen fogyasztották el a tojást, de vittek belőle haza is, ahol a háztartásban éppen úgy hasznosították, mint a tyúktojást, de ültettek is kacsa alá. „Rendszeresen jártunk a rétbe tojást szedni ... Legkorábban a bibictojást lehetett szedni aztán jött a vadkacsa- meg a vadlibatojás. Gyermekkoromban még fel a fára, osztán szarkát, vamyut is szedtünk. A liba meg a kacsatojást elhasználtuk, emezeket a földhöz vertük. Tésztába tettük, sütöttük, megfőztük, mint a tyúktojást - ezt a szedett tojást is. Úgy cselekedtünk, hogy gyújtottunk tüzet, a tojást sárba megforgattuk, jó vastagon betapasztottuk, oszt parázsba tettük. Mire a sár megszáradt rajta, a tojás megfőtt. Jó parazsat kellett csinálni...” „Valamikor szokás volt, hogy a gyerekek kijártak a rétre tojást szedni, de mostmán az a világ elmúlt. A gyerekek rissz-rossz nádat összeszedtek, lerakták maguk előtt, oszt úgy mentek be a rétbe. Sokszor haragudtam, mert 25-30 kévét is bevittek a gyerekek. Azon mentek be kacsázni, kacsatojást szedni, hogy ne merüljön bele A RÉTBE. De több ember nádját is elhordták ... A tojást hazavitték. Volt olyan, aki tyúk alá tette, kikőtette. Felnevelte, előfordult, hogy el is repült, ha nem vigyáztak. Szarkatojást is szedtünk a fáról. Tésztát is gyúrtunk ilyen tojással. A gyerek az inge derekába rakta a tojást, esetleg magával vitt 29
