Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)
A Duna-Tisza köze mint alakuló emberi táj - Táji adottságok
Apöndölháló vagy vetőháló 1,5-2 m átmérőjű, kör alaprajzú, szélén ólomsúlyokkal ellátott hálóféle, amit a közepére erősített kötélnél fogva vetnek vízbe. A számos egyéb hálófajta mellett az 1900-as évekig fontos szerszáma volt a halászatnak a többnyire kétágú szigony, amit kovácsokkal készíttettek el. Főként íváskor halásztak vele, a múlt század ’70-es éveitől ezért is tiltja alkalmazását a törvény. A halászszerszámok újabb csoportját jelentik a különböző horgok. A sikeres halfogás érdekében ezeket csalival kellett ellátni, ami lehetett giliszta, csík vagy kérészszedővel szedett tiszavirág lárva. Elődeink a hal mellett igen nagyra tartották a teknősbékát is. Nemcsak a földesuraknak adott ajándékok sorában emlegetik gyakran, de egykét halászóhely bérbeadásakor is megemlékeznek róla. 1812-ben például a Kolon-tó halászatát „Szent György naptól Fekete Sándor és balásfalvi Kis Pál senátor uraknak két évre, évi 111 forintért, bankó cédulában és a város részére szolgáltatandó 1 mázsa halért és 12 pár teknősbékáért kiadják”. (Szabó Kálmán, 1938.) A vizes rétek, vízpartok sokrétűen hasznosítható növényi nyersanyaga volt a nád. A nádnak meghatározó szerep jutott az építkezésben, egészen a XIX. század közepéig szinte az egyetlen tetőfedő anyagot jelentette. A nád korábbi nagy jelentőségét mutatja, hogy az 1821-es évekig a városi elöljáróság tagjainak járandóságai között is rendre szerepel. A Holt-Tisza sulymosodott vize. A holtág előrehaladottabb pusztulását a sulymosodott felület nagysága jelzi. Nád, gyékény, sás szegélyezi a partot. Alpár, 1983. (Itsz.: 60588) 28