Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)
Szemelvény Sztrinkó István tudományos munkásságából - A három város népművészete
fordulásának magyarázatát mindenekelőtt a két terület közötti migrációs kapcsolatokban kereshetjük.56 A pásztorbotok nem mutatnak különösebb díszítettséget, legtöbbjük faragás nélküli, s csak végükre húztak kígyó alakot formázó rézfejet. Valószínű azonban, hogy korábban ékesebbek lehettek, hiszen nem ok nélkül hozta 1 812-ben a kecskeméti magisztrátus a következő határozatot. „A keményfa botok tartása a gyümölcsfák lopására ad alkalmatosságot, de egyébként a keményfa botok verekedés közben történhető nagyobb veszedelemre is alkalmatosságot adnának, ezért innentúl a juhászok kemény vagy gyümölcsfából botot tartani 12 pálca büntetés terhe alatt ne bátorkodjanak.” 57 Természetesen készültek pásztoraink kezén kevésbé díszes, de jó kézügyességet kívánó tárgyak is, s nemcsak a maguk, hanem mások használatára egyaránt. A kovászfák, mángorlók, borotvatartók, bográcskoszorúk gyakran a mezővárosi paraszti háztartásokba is a pásztorok révén kerültek be. A színes bőrsallangokkal és szironyozással díszített, kígyófonású karikásostorok, a bicskatartók, a csipkézett bőrökkel cifrázott fésűtartók a bőrrel való mesteri bánni tudásról tanúskodnak. A Háromváros pásztormüvészete, s ezen belül is elsősorban a Kecskemét környéki az alföldi pásztorművészet helyi variánsának látszik. Ornamentikájára a geometrikus mintákkal kevert növényi - leggyakrabban cserépből kinövő virág és tulipán - ábrázolás jellemző. Feltűnő, hogy állatábrázolás alig-alig fordul elő, emberábrázolással pedig szinte nem is találkozunk. (Talán ezt - a másutt gyakori betyár - és szerelmespár motívumot kérte számon Madarassy L. a Kecskemét környéki pásztormüvészettől, mikor tagadta meglétét.) Úgy tűnik, hogy a pásztorművészet új stílusa, az emberábrázolás gyakorivá válásával jellemzett korszak területünkön nem vert gyökeret. Különös ez azért is, mert a pásztormigráció ismeretében tudjuk, hogy a figurális ábrázolás, jellegzetes területével - Dunántúl, Szeged környéke, Hortobágy - kapcsolatba kerültek az itteni pásztorok is.58 Vagy éppen azért hiányzik ez a műfaj, mert magukkal vitték a máshová beállók? Valószínűbb azonban, hogy másutt kell keresnünk az okokat. Gondolhatunk arra, hogy a Háromváros népművészetének egészében igen ritka az emberábrázolás, tehát hiányoztak az inspiráló előképek. (A mézeskalácsok eléggé idegen minták.) 56 E kapcsolatoknak a folklórban játszott szerepét bizonyítja BARNA 1978. 433^198. 57 SZABÓ 1934. 30. 58 SZABÓ 1974. 95-99. Elsősorban a 10. számú jegyzet; MANGA 1972. 23. 218
