Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)
Szemelvény Sztrinkó István tudományos munkásságából - A három város népművészete
A házilag készített gazdasági szerszámok között kevés a díszített tárgy. Csupán egy-két kaszaüllő tőke oldalába, néhány marokszedő kukára karcoltak egyszerű mértanias formákat. A marhaszarvból kialakított kaszakőtartó tokmányokon gyakori a magyar címer, évszámmal és monogrammal, esetleg tulipán motívummal. Ez utóbbiak közül az egyik legrégebbi darab a V I kezdőbetűkkel ellátott, 1889-es keltezésű, karcolt címerrel díszített tokmány. Díszített, apróbb tárgyak készítésében a barkácsolókon kívül különösen pásztoraink jeleskedtek. Szerszámaik jó részét, használati tárgyaikat maguk állították elő, s igen gyakran ki is cifrázták azokat. A pásztorművészet emlékeivel elsősorban Kecskeméten és környékén, Bugacon találkozunk, hiszen a külterjes nagyállattartás s így a pásztori rend is itt maradt meg a legtovább. Közismertek Madarassy László sorai, melyben tagadja a helybeli pásztormüvészet meglétét. Ugyanakkor felsorolja valamennyi jellegzetes tárgyat, melyet pásztoraink készítettek, de igazolják a pásztormüvészet sokszínűségét a múzeumok időközben jelentősen megszaporodott gyűjteményei is. A szaruból készült só- és rühzsírtartók karcolt díszítéssel vannak ellátva, melyek közül gyakori a növényi motívum - cserépből kinövő virágtövek, leveles fák -, a magyar címer és nem ritka a templomábrázolás sem. A sokszor elrajzolt, naiv megfogalmazású szarumunkák mellett inkább a fafaragásban jeleskedtek pásztoraink. Kecskemét környékén jellegzetesek a változatos formájú kásakavaró kanalak, melyeket úgy formáltak meg, hogy a faragás egyben a felakasztásra szolgáló fül is legyen. Ismerünk olyan darabokat is, amelyeken a fül lófejet formáz. A Kecskemét környéki kásakavaró kanalakkal rokon készítményeket a Duna-Tisza közi pásztorság kezén másutt is találunk. A múzeumi gyűjtemények alapján úgy tűnik, hogy ezt a tárgytípust elsősorban a Kiskunság pásztoréletére tarthatjuk jellegzetesnek. A népművészeti kiadványokban közölt darabok is mind kiskunsági vagy kecskeméti eredetűek, s ezeket is bátran tekinthetjük innen eredőnek, amelyek származási helyeként az Alföldet jelölték meg.55 A csalafintán nyíló borotvatartók vésett díszei között geometrikus és növényi minták keverednek. A szépen megszerkesztett forgórózsák és rozetták között cserépből kinövő virágtövek, tulipán és rozmaringágak helyezkednek el. A Duna-Tisza közén ritka technikának, a spanyolozásnak a nyomait elsősorban a nagykőrösi borotvatartókon figyelhetjük meg. E főként Dunántúlra jellemző megoldás nagykőrösi elő55 Néhány példa a publikált darabokra: VISKI 1929. 11. 1. 10. ábra; A Magyarság Néprajza 3 I. 266. Magyar Néprajzi Lexikon 3. 88. 217
