Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)
Az építkezés képes lexikona - Többosztatú, felmenő falú építmények
Gömölyefal A vázas sárfalak egyik változatának népnyelvi elnevezése a gömölyefal, amely a Duna-Tisza közének nagyobb részén ismert. A gömölye hurka formájú, karvastagságnyi, 70-80 cm hosszú sárhengert jelent. A gömölyéhez agyagos földet, töreket vagy polyvát összekevernek olyanra, hogy se kemény se lágy ne legyen. A sárból egy csomót hosszú szálú szalmával, ritkábban szénával meghintett „asztalra” tesznek (bakokon átvetett deszkalap) és abban meghengergetve hurka formájúra képezik ki. A gömölye felrakásának két módja volt. Mindkettőnél először a fal vázát készítették el az ajtók és ablakok beállításával együtt, majd felrakták a tetőt és csak utána fogtak a falhoz. Az első változatnál a ház sarkaira lehajazott akácfa oszlopokat ástak. Oszlopok kerültek a fal síkjába is, egymástól 1-1,5 m távolságra. Az oszlopok tetejére körben szelemenfákat csapoltak, majd hasított karókból két körbefutó korcpárt erősítettek fel. Ezeken belülre, 10 cm-es távolságra egymástól karókat állítottak, amelyeket a koréhoz és a szelemenekhez erősítettek. Ezt a vázat gömölyékkel befonták, mintha kosarat fonnának, s a sárhurkákat jól odanyomkodva a karókhoz, hogy ne maradjon üreg a falban. Egy-egy sorral mindig körbehaladtak a fal teljes hosszában. Mire körbeértek, az előző sor már megszikkadt. A másik változat építése a sarkokra kerülő oszlopok kásásával kezdődött. Oszlopok kerültek a fal síkjába is, egymástól kb. 2 m-es távolságra. Ezekre hasított karókat szögeitek, amelyek egymással párhuzamosan futottak a fal hosszában. A párhuzamosok távolsága 40-50 cm volt. Ezután az elkészített gömölyét félbehajtották és ráakasztották a legalsó karóra. Majd a karó alatt a két szárát megcsavarták, mintegy ráhurkolták arra. A gömölye olyan hosszú volt, hogy a hurkolás után végei a földet érték. Egyiket a másik mellé akasztva szorosan összenyomták őket, hogy ne maradjon közöttük rés. Amikor az első karó megtelt, a felette levőre is így rakták fel a gömölyéket. Mindig legalul kezdve, egyik sorról a másikra haladva töltötték ki a fal egész rácsozatát. Az építkezés befejező fázisa, a tapasztás már mindkét változatnál egyformán történt. Az utolsó gömölyefalú ház az 1940-es évek végén épült, de gazdasági épületek - istállók, fészerek, ólak - az 1870-es évekig készültek ilyen technikával. Kemencék, kémények, ereszaljak készítésénél másutt is ismeretes ez a technika, de lakóházat, nagyobb épületet csak a Duna-Tisza közéről írtak le eddig. 137
