Bereznai Zsuzsanna: A népi táplálkozás hagyományai Székelyszentkirályon - Libelli Transsilvanici 11. (Kecskemét, 2015)
A mindennapok és a kitüntetett alkalmak táplálkozási rendje
amely az asztal hosszanti oldalának középső helyét jelentette. Más családokban a sa- rokpadnál elhelyezett asztal rövidebb oldalán, a főhelyen, az ajtóval szemben az apa és a nagyapa ült, velük szemben pedig az asztal külső szélén a gazdasszony. Közöttük pedig a nagyobb gyermekek helyezkedtek el. A kisgyermekek étkezéshez a kicsi asztal és a kicsi szék volt használatos, ott ettek tíz éves korig. Ők még nem minden esetben kaptak külön tányért, és az evőeszközök közül csak kanalat adtak a kezükbe. Egy idős ember így emlékezett vissza gyermekkorának, az 1950-es éveknek az otthoni étkezési rendjére: Az édesapám a főhelyen ült. Édesanyám nem ült le, ö sose ült le. Az asztalt körbeülték a gyerekek. Akik az asztalnál nem fértek el, azoknak volt egy kicsi asztal, a kisebbeknek: kicsi asztal, kicsi szék. Az étel egy tányérba volt kettőnek-háromnak téve. Ha a mártás, a paradicsommártás vagy a hagymatokány összefolyt: — Ne mártsál az enyénbő’l Én étien nem feküdtem le sose - nem kellett... Az egy tálból való étkezés emléke már nem élt a XXI. század eleji néphagyományban. Ám egy XVIII. század végi levéltári forrásban Bárth János néprajzkutató erre vonatkozó adatokat is talált. Egy házassági peranyagban Oroszhegy és Szentkirály népéletére vonatkozó tanúvallomások között olvashatunk az egy tálból való étkezés szokásáról, illetve arról, hogy Bálint Anna megtagadta a férjével való egy tálból való étkezést, amely a családi összetartozás jelképe volt:18 Néhány részlet a tanúvallomásokból: „... még véle egy tálból sem ehetik. Ha Józsi eszik, ami a tálba marad, a moslékba tölti, s a tálat meg mossa és ő úgy eszik;,,... mikor az ételt az asztalra teszi, otthagyja és félreáll, egy falatot sem eszik az urával”; „... Jósi is panaszolta nékem, hogy ő eleget... kedvezne néki, de ö még egy tálbul sem akar véle enni”. A sértett férj nevében a prókátor így beszélt: „... velem egy tálból sem evett, hanem amíg ettem egyedül, a házamból kiment, ha elvégeztem ételemet, akkor béjött, és a tálba maradott ételemet a moslékos csöbörbe öntötte, a tálat mosítván; (: el szomorodott szívemnek nagyobb keserűségire:), abba magának tálalván, egyedül töllem külön, úgy evett.” Étkezés otthon A XX. század első felében és még az 1960-70-es években is a legtöbb parasztcsalád hétköznapi reggelije télen és nyáron a túrós puliszka, a tejes puliszka, a rántotta és a hagymatokány volt. Nem jutott mindig kenyér reggelire - a fő étel akkor a kásaétel, a puliszka volt. Az 1950-60-as évektől kezdve már egyre inkább a kenyér került előtérbe, ám a legszegényebbeknek akkor is legfeljebb csak szilvaízes kenyér jutott. 18 BÁRTH János 1999. 43. 28
