Bereznai Zsuzsanna: A népi táplálkozás hagyományai Székelyszentkirályon - Libelli Transsilvanici 11. (Kecskemét, 2015)
A sokszínű erdélyi és a székelyszentkirályi konyha
Uz Bence hordóban érleli a fenyővíznek valót: „A tűz mellett töprengtünk, hogy mit kéne csinálni. Semmi úgy meg nem világítja az értelmet, mint az erdei tűz. Mi is hamar létrejöttünk.- Fenyővizet főzünk!- Azt mi a nannyád térgyiből? - kételkedtem.- Borsikából.- Abból szokás - fumigáltam hitetlenül az eszmét de hol a borsika májusban? Te is télben epret szeretnél enni!- Jöjön sze! - fogta meg a kezem titokzatosan. Bevezetett a sűrűbe, s egy fenyőcsoport között reátoppintott a lábával a földre.- Itt vannak a hordók! [...] Ami azonban a földbe ásott hordóban a lábunk alatt készülgetett, valódi, jó borsika volt. Két véka rozslisztet is kevert közibe Bence, mikor elvermelte, hogy jobban eresszen.- Most már csak üst kéne! - vakargatta a fejét, de másnap azt is szerzett. Ő tudja, honnan. Olyan marhák voltunk, hogy a főzéshez csak este fogtunk hozzá, mikor a tűz meszszire látszik. Hiába, a tiltott dolgot az ember csak este meri csinálni. Tüzet pedig kettőt is raktunk. Egyet az üst alá, egyet lámpának, hogy valamit lássunk. A pálinkafőzésnek »módja« van. Érteni kell hozzá. Csendesen, lassan tüzet szabad alája tenni, hogy oda ne süljön, és meg ne kozmásodjék a drága ital. Amíg felmelegszik, kavargatni is kell. Aztán rájön az üstre a sisak, amit agyaggal légmentesen meg is tapasztottunk. Végül szivarozva vártuk, hogy »meginduljon« a pálinka. Közben hűtögettük az üst kacskaringós csövit hideg patakvízzel, így először a »nagyolást« elvégezni, azután jön a »tisztálás«. Egész éccaka eltart, amíg egy tisztességes hordóval kifőz az ember. Műszerünk csak kettő volt hozzá: a tűz és a torkunk. A tűz arra való, hogy megpróbáljuk vele, van-e még szesztartalma a főzetnek. Csak meg kellett gyújtani vele pár cseppet. Ha szép kék lánggal ellobban, tovább kell főzni, míg nem gyűl meg. A torkunk volt a »fokoló«. A Bence gégéjét bátran meg lehetne számozni, olyan biztos volt a dolgában. Mondom, ültünk, s hallgattuk, hogy csepeg a fenyővíz az edénybe. Hol Bence aludt egy verset, hol én.” A havasi ember fő étke a puliszka: „Szótlanul tettem oda a kisüstben a vizet, hogy frustokra puliszkát főzzek. Csak nézte, hogyan öntöm bele a sárga lisztet az üstbe, fúrok likat a keverőfával a hegyibe, hogyan keverem meg a lábam között, borítom ki a lapítóra, és szeletelem fel cérnával.” A nehéz munkák után este sokszor már csak egy nyársalásra van ereje az embernek a havason: „Fáradtan hevertünk a tűz mellett. Karunk, hátunk zsiborgott, szemünk elnehezedett, homlokunkból most párolgott el az egész nap belegyűjtött napfény. A tűz megvilágította felettünk a virágtetős fenyőfát, s ágai, mint a tűz forró aranyáról belehelt zöld szárnyak, áldólag nyugodtak felettünk. Bence aludt el a szalonnapirítás mellett. A magyarófa nyársra tűzött, csipkézett szalonnát bele-belemártotta a hamuba, ahogy 139
