Bereznai Zsuzsanna: A népi táplálkozás hagyományai Székelyszentkirályon - Libelli Transsilvanici 11. (Kecskemét, 2015)
A sokszínű erdélyi és a székelyszentkirályi konyha
Bence az orrához ütötte a mézet, s azt mondotta:- Kicsi méz nem ártana, kántor úr! Jó kőtség télire! A medve lenyalta a mézet az orráról, s bólintott, mintha azt mondaná:- Mehetünk! Sokat nem teketóriázott, mint Bence, hanem egyenesen átvágott a kóstelki részbe. Alig bírtuk követni. Bence időközönkint meg-megparfümözte a mézzel a medve orrát, hogy a szagot s a kedvét el ne veszítse. Ment is úgy tőle a medve, hogy alig győztünk utána lihegni.” A vaddisznó befogása és a havasi disznóölés nem mindennapi előkészületekkel jár: „Nem akartam a szemeimnek hinni, mikor láttam, hogy a szánon felkötve ott van a zsúpszalma a perzseléshez, a csizmaszárában a disznóölő kés, az átalvetőben a só, a bors, paprika, szegfűszeg, kása, minden az ázalék elkészítéséhez. A szán két farkához két lompos kutya van kötve.” A vaddisznók járását is ismerni kell: „A következő pillanatban felröffent valami, s látom, hogy egy csorda vaddisznó ront át a túlsó oldalon. [... ]- Gyorsan a kötelet!... A kötelet!... A kezem reszketett, és sehogy sem kaptam a kötél végét. Bence ezalatt kétszer is megszúrta a rettentően küzdő állatot. A hó porzott körülöttünk, és egyetlen véres gomolyagban hempergett Bence, disznó és a kutyák. [...] Azzal aztán szépen hazahúzattuk a disznót. A kalyiba előtt hasra hengerítettük, a lábait eligazgatta Bence, a szájába szalmacsutakot erőltetett, beborította szalmával az egészet, meggyújtotta, és perzselni kezdtük. Semmi sincs kedvesebb, mint a disznóperzselés. Magam ügyefogyottan lábatlankodtam körülötte. Gyönyörködtem, hogy sütögeti a disznó körmeit, és hordozza végig egy vasvillával a lángtakarót a hátán. Kipirult az arcom mellette, és pillanatra elfeledtem az élet összes nyomorúságait. Játékosan öntöttem a vizet a keze alá, mikor »megtakarította« a disznót, és ízes, zamatos mondásokkal mókázott velem. Mikor készen volt, friss, tiszta szalmára hengerítettük a disznót. Mielőtt a felvágáshoz fogott volna, ittunk, hogy jó szalonnája legyen a disznónak. Kíváncsian lestük, ahogy a kés az állat szájától indulva végighaladt a hátán, és a test fehéren kétfelé fordult. Az egész arca kacagott Bencének, mert sikerült a disznó. Erre újra megittunk egy pohár mézes pálinkát, és szerencsét kívántunk egymásnak.” A havasi ember abból főzi a pálinkáját, amire az erdőn akad - a fenyővíz vagy borókapálinka a borsikafenyő tobozbogyójából készül, melyet fenyőmagnak"7 vagy borsikabogyónak neveznek. A kihajtott bogyók egy évig zölden ülnek a tűlevelek védelme alatt, majd a tél elteltével a fagy megkékíti őket, és ekkor válnak alkalmassá a fenyővíz készítésére. A magvakat megőrlik, vízben megerjesztik, majd kifőzik, és a következő karácsonyra már megérik az ital. 117 117 TÜDŐS S. Kinga 1998. 233. (Brassó, 1698: „Égj küs gjuró tekenőben fenyő magh”) 138
