Deme Ágnes: A széna szerepe Csíkszentgyörgy népének gazdálkodásában - Libelli Transsilvanici 10. (Kecskemét, 2013)
Étkezés és alvás a kaszálón
doskodniuk kellett a kaszálóra kiköltöző férjeik élelmezéséről is. A háztartás ellátása, az otthoni állatok gondja is mind őket nyomasztotta. A takarásból csak azok az asszonyok maradhattak ki, akiknek kisbabája volt. A többiek gyakran már hajnali 2 óra tájban talpon voltak, hogy napkeltére a kaszálóra érhessenek. Általában gyalog mentek, csakúgy a mezőre, mint a 20-25 km távolságra fekvő havasi kaszálókra is. A tehenek ellátása után rögtön indulniuk is kellett, hogy időben érjenek férjükhöz, akik a kaszálást már fél öt körül megkezdték. Különösen nehéz volt az asszonyok helyzete, ha magatehetetlen öregek, vagy még egészen kicsi gyerekek ellátásával is foglalkozniuk kellett. Utóbbiakat egyébként már korán munkára szoktatták, a szénatakarásba (is) hamar be kellett kapcsolódniuk. Nem mintha különösebben bánták volna, hiszen a havasi kaszálók esetében az utazás, a ritkábban látott környezet, a kaszálón töltött éjszaka számukra egy kalanddal ért fel. A ma megkérdezett gyerekek is egybehangzóan állítják, hogy szeretnek az erdőre menni, szívesen segítenek a szénamunkában, a havasi kaszáló romantikája alól tehát a modern generáció sem vonhatja ki magát. Az erdőn töltött esték elengedhetetlen kelléke a fenyőtobozból készült csalókafáklya, ami az aprónép kedvenc játéka. 2 éves kisgyerekeket már magukkal vittek, igaz - időnként elég drasztikus módon - biztosítani kellett, hogy ne legyenek láb alatt. Némelyik módszer már Móricz novelláját idézi: egyik interjúalanyom például mesélt arról, hogy a kisgyerekeket facsebrekbe állítottak be, így „kötötték helyhez” őket. 8-10 éves kortól azonban már felnőtt munkákat is bíztak a gyerekekre. Baglyát még nem rakhattak, de takarni már tudtak. Azonban nemcsak nemek, hanem korcsoportok szerinti differenciálódásról is beszélhetünk. Általános például, hogy a takarásnál a fiatalabbak állnak hátul, az idősebbek pedig elől helyezkednek el. Ez akár a hierarchia térbeli leképeződése is lehetne, mégis inkább praktikus okai vannak. A legtöbb széna ugyanis a sorok végén halmozódik fel, ezzel kell az ifjúságnak megbirkóznia, míg elöl az idősebbeknek könnyebb dolga van, hiszen kevesebbet kell gereblyézniük. A férfiak által rakott buglya általában hamarosan a szekérre kerül, bizonyos típusú szénák esetében viszont előnyös, ha a takarmány egy ideig még a kaszálón áll. Ilyenkor ugyanis a buglyában megnyomul, kicsit összetömörödik, könnyebb lesz szekérre rakni. Étkezés és alvás a kaszálón Mivel a szénakaszálás nehéz fizikai munkának számít, adatközlőim általában úgy vélték, egy kaszásnak napi ötszöri étkezésre van szüksége. „A kaszálás a szénakészítés menetének legnehezebb munkája”,20 sokak szerint minden férfimunka közül a legmegerőltetőbb. Ezért a kaszást mindig nagy becsben tartották, és különös hangsúlyt fektettek a bőséges és tartalmas étkezésére. Általában megkülönböztették egymástól a frustukot és a reggelit, előbbit ugyanis a hajnali felkelés után fogyasztották, majd 9-10 óra tájban következhetett a reggeli. Ez hideg ételekből állt. A kaszások házi kenyeret, szalonnát, hagymát, túrós puliszkát ettek, hozzá pedig itták az elmaradhatatlan szilvapálinkát. Ebédre szívesen 20IKVAI Nándor 1962.34. 14
