Deme Ágnes: A széna szerepe Csíkszentgyörgy népének gazdálkodásában - Libelli Transsilvanici 10. (Kecskemét, 2013)
A szénacsinálás munkafolyamata
lyézni, addig ugyanis vizes a fü az éjszakai harmattól. A takarást tehát akkor lehet megkezdeni, ha a levágott fű „már zörög”. Amíg meg nem szárad megfelelően, többször is kell forgatni. Ha a széna már nem nedves, rendekbe húzzák össze. A rendet időnként forgatni is kell, ezzel siettetve a száradást. A szénafü területe a legtöbb esetben lejt, ezért ha egy-egy rend széna összegyűlt, a kaszáló alsóbb részei felé kell tolni. A taszajtásra az erdőn és a mezőn is szükség van, ha a terület különösen meredek. Taszajtás alkalmával a munkát végző személyek a terület magasabban fekvő részére állnak, hárman, négyen, akár öten egymás mellé. A gereblyéket megfordítják, hogy fogaik ne akadjanak bele a talajba, és tolni kezdik a szénát a völgy irányába. A szélen állók gereblyéjük oldalra billen- tésével megakadályozzák, hogy a széna szétszóródjon. A kupac egyre növekszik, többször átfordul, végül a terület lenti szélén összegyűlik. Az, hogy hány emberre van szükség a taszajtáshoz, leginkább az összegyűlt rendek méretétől függ. A takarás után nagyjából fél napra van szükség, hogy a növények megszáradjanak, majd a széna a gereblyével összevakaródik, ezután következhet a buglyába rakás. Egy buglya átlagosan 200-300 kg-nyi szénából épül. Ennél kisebb egység a mereke, ami csak néhány villányi takarmányt jelent. Súlya nem éri el a 100 kg-t, és a merekének nevezett kupacok nem is tekintetők állandó formának. A merekék átmeneti széna egységek, meredek oldalakon rakják őket, gyakran a taszajtás előtt. Növekvő sorrendben a mereke és a buglya után következik a kaszaly, ami méretét tekintve tulajdonképpen a buglya kétszerese. Míg merekék és buglyák a kaszálón állnak, addig kaszalyok már a lakóházak gazdasági udvarában készülnek. Funkciójuk a szénatárolás. Abban az esetben van szükség rájuk, ha olyan sok széna terem, hogy nem tudják eltárolni a csűrben. A kaszalyt célszerű tömöttebbre rakni a buglyánál. A tetejét meg kell hegyezni, az oldalait pedig ajánlatos meredekre formálni, hogy lefolyjon róla az eső, ne áztassa el a takarmányt. A boglya és a kaszaly közti átmeneti formát a nagybuglya képviseli, ilyet azonban ritkábban raknak, általában szintén a kaszálón.19 A buglya elkészítése is férfimunkának számított. Általában este végezték a buglyardk'dst. mire a fű jól megszáradt. Néhányan az asszonyok közül is megtanulták ezt a műveletet, de legtöbbször mégis a férjeik tekintették feladatuknak. Alul egy masszívabb és szélesebb réteget alakítottak ki, ez volt a buglya feneke, majd körkörösen rakták rá felfelé az egyre keskenyebb szinteket. Ha elkészült, „gerebefejjel körbeverték a buglya alját”, így érték el, hogy stabilan álljon. Mielőtt a szekérre való rakodás megindult, még körbevakarták, még egyszer körülgereblyézték a buglyát, hogy az utolsó szál széna se menjen kárba. A boglyából mindig maradt egy kis adag, amit már nem lehetett villával felemelni, ezt gereblyével vitték a szekérhez. A buglyát a szekérre megint csak a férfiak rakták fel, ehhez legalább két emberre volt szükség. Egyikük lentről adogatta, a másik pedig a szekéren rendezte el a szénát. Bár a fizikai munka jó részét a férfiak végezték, a szénagyüjtés közben az asz- szonyokra hárult a nehezebb feladat. Ok ugyanis részt vettek a takarásban, de gon19 Vö. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1979. 283-310. 13
