Bárth János: Vízvezető közösségek Csíkszentgyörgyön és Csíkbánkfalván - Libelli Transsilvanici 8. (Kecskemét, 2010)
Vízvezető közösségek az ezredfordulón
- A vízvezető közösségek szabályzatai hangsúlyozzák, hogy a létrehozandó vízhálózat (a bazinnal, a vízvezetékekkel, az aknákkal, a szerelvényekkel) a forrástól a házak kapujáig a közösséget alkotó tagok közös tulajdonát képezi. Éppen ezért minden tag köteles a hálózatot védelmezni a természet viszontagságaitól, a vadállatoktól és a rosszindulatú, kártevő emberektől. A közös tulajdonban minden tagnak, vagyis minden családnak, háztartásnak azonos mértékű a részesedése. A szabályzatok nem térnek ki rá, de a csíkszentgyörgyi közvélekedés számon tartja, hogy a vízvezető közösségi jóg örökíthető, eladható, de csak annak, aki a portát (házat) örökli, megveszi.- A legtöbb vízvezető csoport szükségesnek tartotta megfogalmazni, hogy a vízhálózat nem használható ipari célokra, nagybani termelési feladatokra, például egy nagyüzemi jellegű szarvasmarha telep üzemeltetésére. A „Hiászói” közösség jelölte meg legpontosabban a vízfölhasználás mértékét: ,, Minden tag jogosult a jelenleg meglévő családi háza és gazdasági épülete vízellátására és egy kerti csap használatára, amely a fő vezetéktől eltérően fél colos lehet”. A „Bor patakai 1.” csoport a kerti csap használatát is igyekezett tisztázni, amikor előírta: A vizet nem szabad fölöslegesen, céltalanul csurgatni. A „vetemény” öntözhető, a pityóka és a takarmányrépa azonban nem. A „György Kovács kerti” csoport arra is utalt, hogy szárazság esetén a fogyasztást mérsékelni kell.- Minden csoport számára a vállalkozás kezdetétől világosnak látszott, hogy külső támogatást nem remélhet. Az összefogó szomszédok örülhettek, ha a környezetvédelmi, vízügyi, egészségügyi hatóságok megtűrték és nem akadályozták hatósági engedélyeket nélkülöző munkálkodásukat. Mindebből következik, hogy a vízvezető közösségek vízvezetékei úgy jöhettek létre, ha a tagok a létrehozás minden költségét és fizikai munkáját aláírásukkal hitelesítve fölvállalták. A legtöbb csoport előre meghatározta, hogy az érdemi munkálatok kezdete előtt vagy elején a tagoknak mennyit kell fizetni. A „Palágori” csoport például 2002. január 19-én előírta, hogy minden tag január 22-ig 3.000.000 (régi) lejt, március 15-ig pedig 2.000.000 lejt fizessen be a közös kasszába. Az így beszedett pénzekből vásárolta meg a közösség az építőanyagokat, csöveket, szerelvényeket, fizette a fuvarokat, jutalmazta a bazin kialakításánál és a csőfektetésnél alkalmazott szakembert. A legtöbb közösség Imre József háromtizesi víz-gáz szerelőt bízta meg a szakipari munkák elvégzésével, a vízvezeték-létrehozás műszaki irányításával. Valamennyi társasági szabályzatban rögzítették, hogy a tagok a szükséges mértékben kötelesek fizikai munkát végezni a vízhálózat építése során. Elsősorban a vízgyűjtő medence gödrének és a csövek árkainak kiásása igényelt sok fizikai munkát, de a tagok munkájára volt szükség a csőfektetésnél és az árkok betemetésekor is. A szabályzatok előírták, hogy aki valamilyen oknál, például betegségnél fogva nem tudott részt venni a közös munkában, köteles volt megfelelő napszámost állítani maga helyett, vagy ki kellett fizetni a csoport által fogadott napszámos bérét. Amikor a „Palágori” csoport 2002. január 19-én háromtagú vezetőséget választott a munkálatok irányítására, méltányosnak tartotta, hogy a vezetők anyagvásárlásra, anyagszállításra fordított ideje beszámítódjék fizikai munkakötelezettségükbe.- A csoportokat nehéz helyzetbe hozta volna, ha néhány tagjuk megunja a sok tennivalót, bizonytalanságot, és kiválásra szánja el magát. Ezért minden csoport 20
