Bereznai Zsuzsanna: Népi táplálkozási szokások Ozsdolán - Libelli Transsilvanici 6. (Kecskemét, 2010)

A sokszínű erdélyi és az ozsdolai népi konyha (összegzés)

májast is töltenek. Napjainkban a sertéshúsok többnyire a fagyasztóládába kerülnek, a főzéshez-sütéshez előkészített adagokban. A bárányhús az ünnepi étkezésük részét képezi napjainkban is. Jellegzetes ételei: a báránytokány, sültek, paprikás és a bárány drop p. Ily módon történik a kecskehús felhasználása is. A vad- és halhús fogyasztása alkalomszerű volt, úgy mint a marhahúsé.

A tojás is fontos szerepet töltött be. A hétköznapi táplálkozás hozzátartozott a rántotta, a sült és a főtt tojás, a tojásleves, s kedvelt az ún. őszi étel, a tojásos lecsó.

Ozsdola kútjai jó ivóvízzel rendelkeznek, a falu határában számos borvízforrás tör a felszínre. A gyógynövényekből készült burjántea az emberek fő mindennapi itala napjainkban is. A XX. század közepéig a parasztember ritkán jutott hozzá kávéhoz, de a maguk módján megoldották ezt az igényüket: az égett kenyérhéjból vagy cikóriából főztek maguknak kávét, vagy a módosabbak néha valódi kávét is vásároltak.

Az ozsdolai konyhákon mindennapos főtt étel volt a leves, melyet ünnepi alkalmakkor és hétköznap egyaránt fogyasztottak. A laskalevest majorságból, majorságlevest laskával vasárnap és a lakodalmakkor tálalták. A bécsinált leves ugyancsak tyúkhúsból készült. A csorba, a románok jellegzetes savanyú levese apró húsgombócokkal vagy kockára vágott húsokkal kerül az asztalra. A magyarok is átvették. Először az 1930-as években jelent meg a magyar lakodalmi ételsorban. A kásalevesek búza- vagy árpakásából készültek, újabban rizs hozzáadásával, különféle zöldségekkel. Az egyszerű levesek sorában a köménymagleves, a tojásleves, a fokhagymás cibereleves, a tej leves, a tésztalevesek (morzsolt leves, túrós leves, káposz- talélaska, tűrt laska) voltak a legismertebbek. A XX. század első felében az ozsdolai parasztemberek leggyakrabban a pityókalevessel és a fuszulykalevessel laktak jól. A sárgaborsóleves téli étel volt, a zöldbableves pedig nyáron került az asztalra csomborral, fokhagymával ízesítve. A sóskaleves, a salátaleves, a gombaleves ősztől tavaszig készülhetett. A gyümölcsleveseket friss vagy aszalt gyümölcsökből, esetleg befőttekből főzték.

A XX. században a leggyakoribb főzelékek a következők voltak: pityókato- kány, azaz a krumplipaprikás, a töltött káposzta, a töltött paprika, a savanyúkáposz- ta-fozelék és a gombapaprikás. A bojtos káposzta a románok étele, melynek tölteléke húst nem tartalmazhatott. Új keletű ételek azok, amelyek a XX. század közepétől váltak közismertté: a murokfőzelék, a zöldborsófőzelék, a tölrfőzelék.

A sült vagy főtt húsokhoz készült mártások közül a sóskamártást, a paradicsommártást, a hagymamártást, az alma- és meggyszószt készítették hagyományosan.

A sült zöldségek, a párolással és sütéssel készült töltött zöldségek is hagyományosnak tekinthetők az ozsdolai népi konyhákon, melyek török hatásra terjedtek el Erdélyben és a Balkánon. A padlizsán vagy törökparadicsom, azaz a vinette ma is sokoldalúan felhasznált alapanyag. De még ennél is régebbi hagyományokra vezethető vissza a sült, párolással és sütéssel készülő gombaételek.

A saláták a XX. század első felében már népszerűek voltak. Frissen fejes salátából, uborkából, paprikából, paradicsomból készültek. Az uborkát kovászolták is, csomborral, tormával fűszerezték. Télen pity ókás gombasalátát állítottak össze. A XX. század közepétől megkedvelték az ünnepi salátaételt, a böfföt.

93