Bereznai Zsuzsanna: Népi táplálkozási szokások Ozsdolán - Libelli Transsilvanici 6. (Kecskemét, 2010)
A kása
odaadta az özvegy fejérnépeknek, Isten nevében, tányérostól. Kellett egy gyertya, kilenc alma, kilenc dió — s ezt felakasztottuk a termőágra, s kellett még egy méter gyócs, azt úgy mondták: puntia, a kapuk közé tették, csak úgy nevezték, hogy ha a halott mén a másvilágon, keresztül tudjon menni a hídon. A kapuk közé tették le s négy darab gyertyát s pénzt, ki mennyit akart, s azt odaadta az ember az asszonynak Isten nevében. A kolivát pedig a temetésen részt vevők részére viszik a temetőbe, egy nejlonzacskóban, felszeletelve. Ez egészben megfőzött búza tálcára téve. Három kg búza meg van főzve, ha vastagon megfő, olyan lesz, mint a kása. Ha meghűl, belegyúrják a darált diót, a citromhéjat, a vaníliás cukrot. Három ujjnyi magasra formázzák, cukorkából egy keresztet csinálnak rá, amit a gyermekek fogyasztottak el. A temetéskor viszik ki, a pap megszenteli, és a temetési szertartás végén elosztogatják. Mindenkinek jut egy szelet kalács, de aki a torba hivatalos, az nem kap belőle. A búza Jézus testét jelképezi. A halotti torban régen laskaleves volt, tíz darab tyúkból megfőzve, a sült húshoz pityókapiré. Ma csorba van. Ünnepi táplálkozási szokások az adventisták körében Az adventista közösség táplálkozási szokásait vallásuk sajátos előírásai határozzák meg, melyben jelentős hangsúlyt kap az ószövetségi hagyomány. A sertéshús és az alkohol fogyasztásának tilalma mellett nagy hangsúlyt helyeznek az egészséges életmódnak megfelelő étkezési rendre és mértékletes étkezési szokásokra, a természetes alapanyagokból készült ételeket előtérbe állítva. Az adventisták heti ünnepnapjukon, szombaton fogyasztják az ünnepi - a római katolikusság körében vasárnapi - ételeket: a majorságból készült húslevest, a főtt leveshúst mártással, majd a magában sült húsokat második fogásként. Az adventista család szombati ünnepi reggelije a kisütött libamáj volt, a kiolvadt zsírba pedig a kenyeret mártogatták, mellé tejet, teát vagy kávét fogyasztottak. A KÁSA14 A gabonaneműek felhasználása kapcsán a legősibb ételnek a kásaféléket tekinthetjük, valamint a kelesztés nélküli lepényféléket. A fejlődés következő fokozata a kelesztéssel készült kenyér, mely kezdetben még nem vált általánosan fogyasztott, mindennapi étellé. Az erdélyi magyarok és románok népi táplálkozásának egyik jellegzetessége a kásafélék hagyományának a XXI. századig való megőrzése: a ke- lesztett kenyér máig nem szorította ki teljes mértékben a kását. A kása szláv eredetű szó, mely magát a lisztes magvakból készült élelmiszernyersanyagot és a belőle készült főtt ételt egyaránt jelenti. E nyersanyag előállításának két módja ismeretes. Az első esetben a szemek egészben maradnak, de eltávolítják róla a pelyva- illetve héjrészeket. Az ilyen hántolt magvat többnyire kásának nevezik. A kásák másik csoportja úgy készül, hogy az összetört vagy megdarált 14 Erdély népi táplálkozása kapcsán a kásaételekről lásd: BALÁZS Márton 1942. 135-139., BOGNÁR Anikó 2007. 160-161., KÓS Károly 2000. 2. kötet, 181-182., KÖVI Pál 1998. 154-155., LOVAS KISS Antal 2004. 86, 109. 20
