Bereznai Zsuzsanna: Népi táplálkozási szokások Ozsdolán - Libelli Transsilvanici 6. (Kecskemét, 2010)
Az élelmiszer-alapanyagok megtermelése és beszerzése
kért. Az ozsdolai búcsúban (július 22.) lehetett megvásárolni a töltött káposzta és a lakodalmi ételek elkészítéséhez szükséges nagy cserépfazekat, a csíki fazekat, melyeket Csíkból hozták a fazekasok. S a szegény ember számára mindig ott volt az erdő, ahol ínséges időben makkot lehetett gyűjteni, s abból lisztet őrölni. De a jobb időkben is rendszeresen eljártak gombát, mogyorót, áfonyát, málnát, vadalmát, vadkörtét, a burjánteába való gyógynövényeket szedni, a vadméhek mézét összegyűjteni, olykor egy-egy vadat elejteni, pisztrángot fogni. Az ozsdolai nép körében különösen fontos volt az erdő-mező hasznának gyűjtögetése.3 Az egyes növények — virágok, levelek, termések, gyökerek — begyűjtése a családok rendszeres szezonális tevékenységéhez tartozott. A falu környéki hegyekben jelentős volt a vadállomány is: fürj, fogoly, erdei szalonka, császármadár, fájd, nyúl, róka, vaddisznó, őz, medve és farkas fordult elő a legnagyobb számban. Szarvasok a környékbeli Hilib és Zabola erdeiben fordultak elő. A XIX. század végén már volt vadásztársaság Háromszék vármegyében, valamint „lesipuskás orvvadászok” is gyakorta vadásztak.4 A népi emlékezet szerint Ozsdola környékén 1940-ig lehetett szabadon vadat fogni, s a parasztemberek éltek is a vadászat lehetőségével: vaddisznót, rókát, nyu- lat, nyestet, medvét és farkast, madarakat lőttek, vagy csapdával ejtették el az állatot. Az erdei patakokban pedig pisztrángot lehetett fogni, mely a kislegények kedvelt elfoglaltsága volt. A vadméheket rendszeresen megfosztották a lépes méztől. Az emberek felkutatták azokat az odvas fákat, ahol vad méhek éltek, levágták a fát, melyből kizúdultak a méhek. Akkor tüzet gyújtottak, azzal elhajtották a méheket, majd a lépes mézest összeszedték, és hazavitték. A lépet kinyomkodták, és kenyérre kenve fogyasztották, vagy a teát ízesítették vele. Az is előfordult, hogy az emberek befogták az elszökött méheket. Ha észrevették, hogy a fát egy méhraj szállta meg, egy bottal belekotorták egy kenyeres tarisznyába. ’ A réteken vadkomló is termett - az indája fel volt futva a fára melynek az ősszel nyíló virágját leszedték, és tarisznyában hazavitték. Otthon sört főztek belőle. Az ehető és mérgező gombák felismerésére, megkülönböztetésére a családfő mindig megtanította a gyermekeket, a leányokat és a legénykéket egyaránt. A tavasztól őszig gyűjthető gombákat általában frissen megfőzve vagy sütve elfogyasztották, s tartósított formában télen is fel tudták használni. A gyermekek eljártak az erdőre gombát szedni. A szülők megtanították a gyermekeknek, hogy melyik a rossz gomba. Volt olyan, hogy piros-fehér-babos, azt nem volt szabad még megfogni sem. Mert ha a szemedhez érték, megvakultál. Azt úgy mondják: légygomba.5 Ha belétetted a tányérba, és egy kicsi tejet reáöntöttél, és a légy ivott belőle, abba a helybe elszédült. Döglöttek a legyek tőle. Azt szedtek ezelőtt légy irtani. 3 A gyűjtögetés hagyományairól lásd: TARISZNYÁS Márton 1978. 25-33., VITA Zsigmond 1994.44-47. 4 A Vadász-Lap IV.évfolyamának 9. számában, 1883. március 25-én jelent meg „Háromszéki” fedőnév alatt egy cikk a Hazai vadászterületek sorozatban: Háromszék megye és vadjai címen. Utánközlés: Háromszék megye vadászati viszonyai 120 évvel ezelőtt. Mara Árpád, 2003. In: www.erdelyinimrod.ro A népi vadfogás hagyományairól lásd: ZSIGMOND József 1994. 48-58. 5 Légyölő galóca 9
