Kerekes Ibolya: A csíki cserge - Libelli Transsilvanici 5. (Kecskemét, 2008)
Fonás
Fonás A fésülés után a gyapjút igyekeztek minél előbb megfonni. Amíg a kendert, és a festékesnék, rakottasnak félretett gyapjút elsősorban külön erre a célra szerveződött fonókban, hosszú őszi, téli estéken dolgozták fel26, addig a cserge fonala főleg nyáron készült, s mindenki otthon fonta magának. Amint a nyári munkák közben egy kis időt tudtak lopni reá, vagy épp esős napok köszöntöttek rájuk, azonnal elővették, s fontak — itteni szóval durgáltak. A fonás két ősi kelléke az orsó és a guzsaly. Az orsó keményfából készült, 40- 50 cm hosszú, mindkét végén hegyes, tetejétől kezdődően fokozatosan vastagodó, alsó részén hasasra esztergált egyszerű eszköz. A Csíkban használt guzsaly majd két méter hosszú, általában nyolcszögletűre faragott rúd, amelyet egy talpba illesztettek bele. Az egyszerűbb talp egy akkora deszkacsík, amelyre a fonást végző kényelmesen rátehette lábát, hogy a guzsalyrúd fonás közben biztosan álljon. Ügyes kezű férjek, apák, legények, utóbb helybeli asztalosmesterek készítették. A guzsalyrudat nemegyszer meg is cifrázták, a talpat kerekre, szív alakúra, vagy herelapi (lóhere) formájúra faragták, aljába pedig 4-6, alig néhány centis lábacskát tettek. Volt, aki színesre (pirosra, zöldre) is festette.27 A fonó kisujj nyi széles pamutszalaggal illetve kenderből sirített vastagabb fonallal erősítette fel a gyapjút a guzsalyrúdra. Ezután székre ülve, guzsalyát maga mellé téve vagy két térde közé szorítva, lábát a guzsalytalpra téve elkezdte a fonást. A gyapjúból óvatosan húzta ki a kezdőszálakat, s ujjai között sodorva jó félmétemyi fonalat készített. A fonal végét az orsóra kötötte, majd ettől kezdve bal kezének mutató-, középső- és nagyujjával folyamatosan húzta ki a gyapjúszálakat, jobb kezével pedig az orsót pörgette, hogy arra tekeredjen a fonal. Amikor úgy érezte, hogy megvan egy duvaszka - azaz tele lett az orsó, nem tudta már ujjaival sem tartani, sem pörgetni -, akkor rövid időre abbahagyta a fonást. Fölállt, fölmatollálta a fonalat, különben a lazán megsodort fonal az orsóról lehúzva azonnal szaladt, összegabalyodott volna. Ha kész volt a matollálássa\, akkor ült le ismét a guzsaly mellé, s folytatta tovább a fonást.28 A XX. század közepén terjedt el a Csíki-medence falvaiban a fonókerék (rokka) használata. Helybéli asztalosmesterek készítették megrendelésre. A szerkezet függőlegesen álló kerekét egy fogantyú segítségével a fonó hajtotta. Ez hozta mozgásba a vízszintes vaspálcára illesztett vékony, csőszerű orsót, amelyre föltekeredett a guzsalyról eresztett gyapjúszál. Egy csergére kb. 6-8 kg fésült gyapjút számítottak. Ebből kétféle vastagságú fonalat készítettek. Hüvelykujjnyira húzták, s alig sodorták a leverőszálat, öntököt (vetüléket). Valamivel vékonyabbra durgálták, jobban sirítették (sodorták) a mellyéknek (felvetőszálnak) szánt fonalat. Volt olyan asszony, aki a vetüléket talpas guzsallyal, a felvetőszálat pedig fonókerékkel fonta. Az utóbbival ugyanis erősebb fonalat lehetett sodorni. Nyugodalmas, esős napon akár egy csergére valót is meg 26 Vö. HAJDÚ Farkas-Zoltán 1993. 92. 27 Vö. KÓS Károly 1980.; DOMOKOS Pál Péter 1930.; NAGY Jenő 1947. 28 Vö. TAGÁN Galimdzsán 1935. 84-85. 12
