Kerekes Ibolya: A csíki cserge - Libelli Transsilvanici 5. (Kecskemét, 2008)
A szövés előkészületei
tudtak fonni. Ilyen alkalom azonban gyéren adódott. Jobbára néhány nap alatt, kicsi- denként fonták meg a csergének való fonalat. A szövés előkészületei Egyenesen az orsóról matollálták föl tehát a fonalat. Ennek eszköze egy T- alakú, fejes vonalzóra emlékeztető, alul villában végződő kézi matolla volt. Hossza általában 1,75-2 m, szélessége 8-10 cm. Tetején keresztben egy 40-45 cm-es, kissé elvékonyodó fej van, alsó villája 5-7 cm magas. Az eszközt matolláláskox keresztbe fektették az asztalon, úgy, hogy mindkét vége kissé lelógjon, szabadon maradjon. A fonal végét az alsó villa egyik ágára kötötték, majd a fejrészen lévő T-nek felváltva hol az egyik, hol a másik oldalát kerülték meg a fonallal, s tértek vissza az alsó, villás véghez. Ha az orsóról elfogyott a fonal, folytatták a durgálást. A matollán időnként megolvasták a feltekert szálakat, hogy megfelelő mennyiségű fonalat készítsenek elő a szövéshez. 5 szálat mondtak 1 igének, 20 igét (60 szálat) 1 zserébnek.29 Ha 3-4 zserébet (180-240 szálat) fölmatolláltak, akkor a villánál egy kis darab fonallal összekötötték, matollástul levitték a patakhoz, esetleg egy előre odakészített, vízzel teli cseberhez, belemártották, s a matollát villájára állítva hagyták megszáradni. Az így előkészített fonalat előbb a T-alakú fejrész két oldaláról, majd az alsó villáról lehúzva már sokkal könnyebben tudták kezelni, nem bedrett, nem sodródott össze. A matolláról leemelt fonalat legtöbbször festetlenül hagyták, a maga természetes színében használták. Akik viszont a fehér, szürke, vörösesbarna szín mellett más árnyalatokat is szerettek volna beledolgozni a csergébe, azok festőanyagokat használtak. A bolti festékek elterjedés előtt ezek különféle növényi részekből készültek. A fekete színt például cserefahéjból/egerhéjhó\ tudták előállítani. Egy idős adatközlő emlékei szerint az egerfa kérgét nyáron - „amikor a mézga ott van a kéreg alatt” - megbántották, megszárították. Felhasználás előtt kézzel törték apróbb darabokra, majd kis fabottal megütögették, megtörték. Boltban vásárolt gálickővel keverték össze, vizet öntöttek rá, és egy nagyobb fazékban fölforralták. Eközben egy üstre botokat tettek keresztbe, ezekre bojtokat, hajlát (fenyőágakat) fektettek. A sűrűn egymásra helyezett ágak tűlevelei szűrték meg a festőlevet. Ebben a lében áztatták, majd főzték aztán a festésre szánt fonalat. Kihűlés után hideg vízben tisztálták meg. Hasonlóképpen jártak el a dióhéjjal, amelyből barna színt nyerhettek.30 A XX. század első felétől terjedtek el a boltban vásárolt, az asszonyok által pilifuxiaként, vagy egyszerűen csak fnxiáként emlegetett bázikus festékek, amelyeket a sokféle szín könnyű előállítása és jó színtartósága tett közkedveltté. Főként a festékesek fonalának előkészítésénél használták, de utóbb már a csergeszövők is alkalmazták néhány színét. A II. világháború után egy másik, Gálos illetve Gallus néven említett textilfestéket tudtak beszerezni. Ezt használták, ha a juhok fehér, fekete, vörösesbarna színű gyapjúnak összevegyítésén túl valamilyen más színnel is szerették volna díszíteni a csergét. Felcsíkon a szürke mellett öt színt kedveltek: 29 1 ige kb. 12 méternyi fonalat jelent. Vö. SZOLNOKY Lajos 1950.; 1991. 359. 311 Vö. PALOTAY Gertrud 1937.; SZENT1MRE1 Judit 1972. 168-171.; M1KLÓSSY V. Vilmos 1978. 91- 100. 13
