Szabó Pál: Életutam - A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei. Új sorozat 1. (Kecskemét, 2009)
Szabó Pál: Életutam. Első rész
Ezért az iskola nagyobb diákjai, az igazgató úr és a tanári kar vezetésével kimentünk a Szentkirály pusztai nagyerdőbe két hétre fát kitermelni. Én ekkor második gimnazista voltam. Mint életrevaló gyerek én is bekerültem a favágók közé. Tanyákban szalmán aludtunk. Az ebédet és vacsorát Garzó igazgató úr főzte kisebb diákok kuktáskodása mellett. Vasárnap a családtagok, szülők kijöttek Szentkirályra, hoztak hazait, de az igazgató úr is megvendégelte őket. Én Hajdú József tanár úr6 csoportjába kerültem. A felsősök kivágták a fákat, azokat méteresekre fűrészelték. Mi kisebbek a fák levágott koronáit gallyaztuk. Ha jól emlékszem 300 öl fát termeltünk ki. A tanárok közül véletlenül kimaradt Farkas Kálmán és Zayzon Ferenc. Tanárainknak nagy tekintélyük volt a diákok előtt. A kötelező tantárgyak mellett tanítottak bennünket becsületre, hazaszeretetre, a felnőttek iránti tiszteletre, józan fiatalságra. Rendszeresen jártunk templomba Istentiszteletre. Erről jut eszembe, hogy másodikos gimnazista koromban reggelenként jártam a templomba az orgonát fújtatni, Kremán Sámuel kántor-tanár részére. Ilyenkor mindig fél 9 órakor értem be az órákra. Még egyet el kell mondanom a gimnazista koromból. Másodikos voltam, amikor drága jó Édesanyám azzal engedett el, hogy fiam, ha megbuksz, elé- bem ne kerülj. Édesanyánk nagyon szigorúan nevelt bennünket. És mit ad Isten? Földrajzból megbuktam. Nem mertem hazamenni. Elbujdostam. Kimentem a Műkertbe, onnan egy gyalogúton tekeregtem össze-vissza, míg egy országúira értem. Balra fordultam azon hiszemben, hogy az út hazafelé vezet. Jött mellettem egy széleskocsi, - amint megtudtam, Barna Tibor rendőrkapitány úr kocsija volt. Eeszólt róla egy női hang: - Hát a Szabóék Paliskája hova megy? - Megyek haza. - Paliskám rossz irányba mégy. Ez az út a Tiszához vezet. Visszafelé menj, az vezet Kecskemétre. - Hazafelé indultam és itthon kimentem a Kissétatérre. Ott leültem egy padra. Kezdtem fázni. Éhes is voltam. Egyszer csak látom, hogy Imre bátyám és Szente Varga Pista unokabátyám mennek a vasútállomás felé, átfésülve a parkot. Imre bátyám észrevett és Pistával együtt invitáltak, hogy gyerünk haza. Én egy darabig kötöttem a kutyát a karóhoz, hogy „nem megyek”. De a végén csak hazakerültem, úgy hat óra táján. Drága jó Édesanyámtól a kapuban kaptam egy nyaklevest. Közben Marika nővérem hozta a forró teát. Izgalomban tartottam az egész családot. Augusztusban Garzó igazgató úr mellett kellett volna tanulnom, de szaladtam a postáért, hoztam az újságokat, szóval kifutó voltam az igazgató úr mellett, akinek a feleségének varrt Édesanyám. Át is mentem a pótvizsgán. Tanulgattam és a negyedik osztályból , jó” rendűén mentem át a Kereskedelmi Iskolába. Abban az időben még nem volt leánygimnázium, így a lányok, osztályonként 2-4 fő, a fiúosztályba jártak. Az én osztálytársam volt Domby Tanár úr7 leánya, Baba, aki még él velem együtt, és Szilády Vera, a szentesi evangélikus lelkész leánya. Én Vera mögött 6 Nekrológja: Kecskeméti Közlöny Naptára 1939. 129. old. 7 Domby Lajos. Mende Valér mellett közreműködött az Újkollégium épületének tervezésében. 15
