Szabó Pál: Életutam - A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei. Új sorozat 1. (Kecskemét, 2009)

Szabó Pál: Életutam. Első rész

A Vegyesipari Vállalat főkönyvelője Szarvas Lajos lett. A megmaradt Ve­gyesipari Vállalat a budapesti központ égisze alatt Habselyem Kötöttárugyár lett. Annak is nagy ipartelepet építettek a Mindszenti úton, a vasúti fölüljárótól balra, ha Szeged felé megyünk. Mindezek még az előző fejezethez tartoztak volna. Na de gyerünk a Rákóczi Mg. TSz-be Kisfáiba. Itt a főkönyvelő Lehoczky Pongrác, Don parti aktív fő­hadnagy volt, de ő nem tudott a feladatokkal megbirkózni. Pedig nagyon sok volt aktív katonatiszt lett főkönyvelő. Először a könyvelést kellett rendbe hozni. A könyvelő Tériké kolléganőm volt. Ötét kellett betanítanom a mezőgazdaságra vonatkozó számlarend szerint való könyvelésre. Jó eszű, jó felfogású volt Tériké és hamar belejött a helyes könyvelésbe. Józan Ambrus raktámokot betanítottam a helyes készletnyilvántartásra és a helyes leltározásra. O is jó tanítványnak bi­zonyult. Örömmel vette az útbaigazítást, amit eddig nélkülözött. A főagronómus Nikolaus Jenő volt. Ezen a téren is sok megoldandó probléma volt. Délutánon­ként tartott a brigádvezetőknek eligazítást, de hiányzott az ellenőrzés. Nem soro­lom fel a hibákat. Csak annyit, hogy az ellenőrzés hiánya miatt nagyon sok min­den elment a „balvágányra”. Utánam jött a TSz-be Molnár János agronómusnak, majd főagronómusnak. Ő igyekezett megfogni a brigádvezetőket. (2001. márc. 7. szerda.) A szőlőgazdálkodás Kara Sándor brigádvezető feladata volt. Nem akarom bánta­ni, a már elhunyt Kara Sándort, de a keze között sok bor elfolyt, amihez Ambrus Jenő elnök is hozzájárult, illetve tudott róla. Most bánom, hogy a városi Mg. osztály főkönyvelőjének Domokos Bélának nem küldtem a kis Fazekas Józsival egy-egy bütykös bort, ami Micsurin tanítása szerint szőlőből készült. A Városi Tanács Mezőgazdasági Osztályának vezetője Agud Károly, főagronómus Ballus Tivadar, főkönyvelő Domokos Béla volt. A TSz elnöke Ambrus Jenő, főagronó­mus Nikolausz Jenő, párttitkár Csákány András volt. A brigádvezetőket meg kellett tanítani a helyes bizonylatolásra, a naplóveze­tésre, a késztermékek, tej, sertés, birka, kukorica helyes bevételezésére és nyil­vántartására. Ezek mind hiányoztak a TSz életéből. Zsebre gazdálkodtak. Azért volt éveken keresztül veszteséges a TSz. A TSz-tagok részére kétszer rendeztem kirándulást autóbusszal. Az egyik Pécs, Siklós, Harkány útvonalon, a másik a Balaton körül. Sok fényképet készí­tettem a kirándulásokon és magam kopíroztam a fotólaboratóriumomban a képe­ket, ellátva a rajta levőket. A Balatoni utunkat Pesten a Vidám Parkban fejeztük be. Szóval nem csak dolgoztatni kellett a TSz tagokat, hanem ki is kellett emelni őket az egyhangú tanyavilágból, az ökör szarvától, a szaros tehenek farától, a sertésólak bűzéből. Többször mondtam az elnöknek, párttitkárnak, hogy be kellene vezetni a villanyt a száz férőhelyes tehénistállóba, a sertéstelepre, az irodába. Nem lehet, 81

Next

/
Oldalképek
Tartalom