Szabó Pál: Életutam - A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei. Új sorozat 1. (Kecskemét, 2009)
Szabó Pál: Életutam. Első rész
Dr. Bense Katalin ideggyógyász és dr. Kuczka Kálmán belgyógyász tüzetesen vizsgált és arra a meggyőződésre jutottak, hogy ki kell mennem a kórházba, mert érzésük szerint operációra lesz szükség. Ott ricinussal kitisztították a beleimet és nem volt szükség operációra. Február 6-án reggel a tus alatt rosszul lettem. Kiment belőlem az erő. Alig tudtam bevánszorogni a szobába, ahol éppen bent volt szerencsémre a főorvos úr. Azonnal hívta dr. Bruncsák főorvos urat, aki megállapította, hogy tüdőembóliám van. Rögtön kaptam az oxigént az orromon keresztül és azonnal vittek a II. Belgyógyászatra. Itt Bozóki doktor úr volt az osztályos orvosom. Mozdulatlanul kellett pihennem. Február 6-tól 20-ig feküdtem itt. Hatan voltunk egy szobában. Borzasztóan idegesített, hogy látogatás alatt 20-25 fő is volt a szobában. Valóságos uzsonnákat rendeztek a hozott hazaiból. Rengeteg felesleges beszéd, stb. Február 20-án mellkasi fájdalmat éreztem. Szerencsére bent volt kora reggel Bozóki doktor úr, aki azonnal EKG-t csinált és jött már Tímár főorvos úr is, aki megállapította, hogy infarktusom van. Azonnal vittek a kardiológiára, ott az intenzív osztályra. Itt lassan kigyógyultam az embóliából is és az infarktusból is. Itt március 25-ig feküdtem. Legyengültem. Úgy kellett megtanulni járni. Először csak az ágy körül tudtam néhány lépést megtenni, majd segítséggel a folyosón folytattam a járni tanulást. A nővér elkísért a WC-hez. Nővér segített felállni és ő kísért be a betegszobába. Sokáig lábadoztam. Március 25-én vittek haza. Még aznap kirázott a hideg és belázasodtam. Azonnal jött dr. Szabó Katalin és dr. Gaál János, mindkettő kardiológus. Gaál doktor úr volt Tímár főorvos úr helyettese. Injekciót adtak, amitől jobban lettem. De utána másnaponként ismét rám jött a hidegrázás és a láz. Éjszakánként Sárikám váltogatta rajtam a vizes pizsamákat. A vége az lett, hogy április 2-án Tímár főorvos úr visszarendelt. A kórházban nem jött rám a hideglelés. Két hétig azt vizsgálták, hogy mi okozhatta a hideglelést és a lázat. De az a mai napig sem derült ki. Április 16-án a főorvos úr azzal engedett haza, hogy „Pali bácsi, Önnek ez volt odafönt előírva”. El lehet képzelni, hogy drága Sárikám és Gyermekeim mennyit izgultak értem. Drága Mariska nővéremmel együtt. Később, amikor kontrollra jártam, a csarnokban találkoztam Bozóki doktor úrral. Kérdezte, hogy vagyok. Mondtam, hogy jól, „az orvosi tudomány és a Jó Isten visszasegített az életbe” mondtam én, amire Ő azt mondta: „Pali bácsi, az utóbbi!”. Na ez volt a legveszélyesebb betegségem, a sok közül. De a Jó Isten megsegített és visszaadta egészségemet, amit több-kevesebb megszakítással élvezek mind a mai napig! Az embóliával és a szívinfarktussal összesen 71 napot voltam a sebészeten, II. Bel-osztályon és az I-es Belosztályon. 1985. október 30-november 5. 8 nap. Mentő vitt ki a 607-es Ipari szakiskolából, - ahol, mint nyugdíjas dolgoztam - infarktus gyanúval. Szerencsére nem volt infarktusom, de megfigyelésre 8 napig bent tartottak. 1986. december 12-19-ig jobb lábszár trombózissal. Szintén nyolc nap. 69
