Szabó Pál: Életutam - A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei. Új sorozat 1. (Kecskemét, 2009)
Szabó Pál: Életutam. Első rész
1990. szeptember 3-10-ig. Ugyancsak mentők vittek a 607-es Szakmunkás- képzőből agyvér-működés zavarral. Dr. Oláry Ágnes adjunktus kezébe kerültem. Eszenyi Sándor az iskola gazdasági igazgatója motoron szaladt a volt zsidótemplomba értesíteni Sárikámat, hogy kivittek a mentők a kórházba. Nagyon rosszul lehettem, mert Sárikám rám borult, és úgy könyörgött: „ne hagyj itt Paliskám!”. Szót fogadtam, és nem hagytam itt. Nyolc nap után hazaengedtek. 1991. decemberi 2-20-ig. Karácsonyra vásároltunk a gyerekeknek. Az SZTK mellett volt nagy sátor felállítva, abban vásároltunk. Fél kettőre értünk haza. Mondtam Sárikámnak, ne fáradj a főzéssel, menjünk át a Fűzfa utcai kis vendéglőbe. Átmentünk. A Fehér utca sarkán azt éreztem, mintha az agyamat kalapácscsal megütötték volna. Leültünk a vendéglőben, de én nem éreztem jól magam. Rám jött a szokásos hányinger és leestem a lábamról. Mentőt hívtak és újra a kórházban kötöttem ki. 20-án Tímár főorvos úr hazaengedett. Otthon ismét rám jött a hideglelés és magas láz. December 23-tól 31-ig megfigyelés alatt voltam. Nem jött se láz, se hideglelés. Bent kellett töltenem a Karácsonyt. Drága Sárikám, akit Pisti fiam 9 órakor hozott be este, - éjfélig ott ült az ágyam szélén. Ez volt a drágámnak az utolsó Karácsonya. Szemészet: 1990.november 15-29-ig, jobb szememről szürke hályog levét. 1991. március 18-30-ig bal szememről szürke hályog levét. Mindkét operációt dr. Kiss Gabriella főorvos úrnő végezte. Jól sikerültek a szemoperációim, hála Istennek! Mindkét operációnál dr. Oláh Miklós főorvos úr volt dr. Kiss Gabriella asszisztense. O adta be a fájdalom ellenes injekciókat mindkét esetben. Milyen szép, hogy az orvosok ilyen szépen kisegítik egymást. Már bántott, hogy Sárikám életében oly sokszor lettem rosszul, és közel kilencedik éve szerencsémre nem jött elő az agyvérzavar és a velejáró kellemetlenség. Na de nem kellett sokáig várni. 2000. október 15-én bejött Pisti fiam Lajosmizséről, vasárnap lévén, hogy majd kivisz hozzájuk ebédre és azért, hogy legalább pár órahosszáig emberek között lehessek, különösképpen azok társaságában, akik szeretnek, és akiket én is szeretek. Akik gyámolítanak elesettsé- gemben. Délelőtt tíz órakor indulni akartunk. A folyosón voltunk. Készülődtünk az induláshoz. Várj egy kicsit Pistikém, leülök egy pár percre, mert szédülök. Leültem. De rám jött erős hányinger. Nagyon rosszul lettem. Előző esetekben nem mondtam a szédülést. Kifelejtettem, pedig ez borzasztó volt. Nem tudtam a fejem mozdítani, mert azonnal fokozódott a szédülés és a hányinger. Délután négy óráig gyötört a szédülés és a hányinger. Itt volt Marika menyem is. Együtt nézték a kínlódásomat. Végül kihívták az ügyeletes orvost, aki beutalt a kórházba. De én nem akartam bemenni. Marika és Pisti bátorítottak, hogy csak menjek be, ott kapok azonnal gyógyszert, és jobban leszek. Bevittek a mentők. Még a mentőautóban is volt hányingerem, ami nagyon meggyötört. Dr. Tímár Sándor főorvos úr osztályára kértem, hogy vigyenek ugyanúgy, mint eddig minden alkalommal. Infúziót kaptam, és este telefonáltattam a nővérrel Pistikémnek, hogy 70
