Bárth János (szerk.): Ezer év a Duna-Tisza közén - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 10. (Kecskemét, 2001)
Előadások–Tanulmányok - Székelyné Kőrösi Ilona: Települési és népesedési változások a XIX. században
SZÉKELYNÉ KÖRÖSI ILONA TELEPÜLÉSI ÉS NÉPESEDÉSI VÁLTOZÁSOK A XIX. SZÁZADBAN Dr. Bárth János nagyívü és magával ragadó előadása után nem könnyű a helyzete a következő előadónak, akinek - a téma kiváló ismerője és avatott tollú szerzője helyett1 - a következő évszázad település-és népességformáló hatását kell bemutatnia. A hosszú XIX. század nemcsak köztörténeti vonatkozásban bővelkedett eseményekben, de számos újdonságot hozott - főként az Alföldön, s szűkebb hazánkban, a Duna -Tisza közén - a településeket és a népességet illetően is. A téma körülhatárolásához azt is jeleznünk kell, hogy elsősorban az 1848-at, még inkább az önkényuralmi esztendőket követő évtizedekről, a XIX. század második felének időszakáról lesz szó. Ez az időszak a tömeges tanyásodásnak, a települések szaporodásának, a népesség egy része mozgásának, vándorlásának, belső migrációjának időszaka. A megszépítő időbeli messzeségből, képeskönyv-szövegek szlogenjeinek szintjén, röviden azt is mondhatnánk ezekről az évtizedekről: ez az az időszak, amikor a futóhomokból aranyhomokot teremtettek elődeink. A hétköznapi valósághoz azonban közelebb áll az a megfogalmazás, ahogyan Erdei Ferenc jellemezte a pusztai kitelepülök életét. A következő idézetben ne a néprajzi szak- kifejezésekre figyeljünk elsősorban, hanem azokra az emberi mozzanatokra, amelyek jól jellemzik, mi mindent megtettek elődeink százegynéhány esztendővel ezelőtt ezen a tájon - amelyen ma büszkén tekinthetünk szét, mint a tőlük ránk maradt örökségen. „Valóságos hősköltemény az, ami az ilyen pusztai kitelepülök életében lejátszódott... Először kutat ástak, majd földviskót építettek, majd a vadrideg földet törték gyenge erejükkel, állataikat szaporították remegő gondoskodással, s csak mikor az első telet kihúzták, akkor kezdtek lélegzetet venni. Minden ilyen úttörő, ha kibírta a kezdet nehézségeit, úgy vált önálló egzisztenciává, hogy egész élete a pusztai magánosságba épült. S miután a többi táblákon is hasonló úttörők küszködtek, egész pusztai határok ilyen telepesekkel népesültek be. Természetesen ebben a helyzetben nem történhetett más, mint hogy sok szórvány tanya egymással került társadalmi összetartozásba s nemsokára valóságos pusztai szórványközösséggé formálódott. Ezek a pusztai szórványfalvak az alföldi szórvány társadalom legjellegzetesebb képviselői... Van egy központja a szórványnak, ahol templom, iskola, üzlet, iparos, kocsma, kivételesen még orvos is van, s ide jár a pusztai népesség minden olyan alkalommal, amikor kimozdul tanyájából. Ez a központ életük színhelye, itt cserélődnek ki a hírek, itt értesülnek a távoli dolgokról, és kevés akcióik is innen indulnak és ide futnak össze.”1 2 E rövid bevezető után vegyük sorra a települések és a népességmozgások területünkre vonatkozó legfontosabb jellemzőit.- A településhálózaton belül a tanyák sűrűsödése, szaporodása, az állandóan lakott tanyák gyarapodása, a tömeges tanyásodás. Ennek minden feltétele jelen volt a dualizmus időszakában: 1 Az előadást eredetileg Dr. Juhász Antal professzor tartotta volna. 2 ERDEI Ferencet idézi ERDEI Sándor 1973. 27. 65
