Bárth János (szerk.): Ezer év a Duna-Tisza közén - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 10. (Kecskemét, 2001)
Előadások–Tanulmányok - Bárth János: Településtörténeti és népesedéstörténeti változások a Duna-Tisza közén a magyar újjászületés századában (XVIII. század)
Miskét, Kiskőröst, Soltvadkertet, Kecelt, Jánoshalmát, Mélykutat, stb., valamint a Tisza menti Alpárt.8 Harmadik hullámnak tekinthetjük a Bácska benépesülésének folyamatát a XVIII. század közepétől a XVIII. század végéig, néhány helység esetében a XIX. század elejéig. A Bácskában, a kamarai birtokokon jó földet és kötöttségektől mentes, szabadabb életet reméltek a földesúri fennhatóság alól elköltöző telepesek. A XVIII. század közepétől költöztek e tájra nagyobb számban magyarok: Bezdánba, Gombosra, Doroszlóra, Bácskertesre, Nemesmiliticsre, Kishegyesre, Topolyára, Csantavérra, Bajmokra, Bajsára, Temerinbe és a Tiszai korona-kerület helységeibe: Martonosra, Magyarkanizsára, Zentára, Adára, Mohóira, Péterrévére, Óbecsére, Bácsföldvárra. A legtöbben azokról a tájakról jöttek, amelyeket apáik, nagyapáik népesítettek meg a század első felében a Duna-Tisza közén, illetve a tőle északra elterülő vidékeken.9 Egy-egy új falu benépesítését legtöbbször vállalkozók irányították, akiket a puszta terület földesura bízott meg a feladat elvégzésével. A földesúr lehetett a kamara, vagy magán és egyházi földesúr egyaránt. A vállalkozók általában kiváltságokat élveztek az új falu társadalmában és jelentős anyagi hasznuk is származott a toborzásból. A földesúr kontraktus formájában papírra vetette azokat a kedvezményeket és kötelezettségeket, amelyek az új falu népére vártak. A földesúri telepítő levél inkább a kedvezményeket: a robotmentességet, a kilenced alóli mentességet, a több éves teljes adókedvezményt, stb., hangsúlyozta. A kötelezettségek általában a letelepedés utáni években fokozatosan kezdtek szaporodni. A toborzók a telepítő levéllel elmentek azokra a vidékekre, ahonnan lakosokat remélhettek. Legtöbbször azokat a vidékeket keresték föl, ahonnan maguk is származtak, és ahol ismerősként mozogtak. Dicsérték, magasztalták a benépesítendő puszta természeti adottságait és a leendő földesúr kegyességét. Igyekeztek minél több embert rábeszélni a költözésre. Előfordult, hogy egy-egy helységből, vagy néhány közeli helységből csoportosan indultak el az útra kelők, hogy falut, mezővárost teremtsenek valamely távoli pusztán. Természetesen az együtt költöző alapnépesség ilyen esetekben is kiegészült a szórványosan érkezőkkel, sőt ezek a magányosan, illetve családjukkal szállingózó lakosok néhány éven belül a többséget is alkothatták. Sok esetben azonban eleve sokfelől érkező, szórványosan betelepülő lakosokkal népesedett meg az új falu. A telepítést követő években rendszerint újabb és újabb lakosok érkeztek. Az elköltözöttek ugyanis legtöbbször tartották a kapcsolatot szülőföldjükkel. Rokoni, házassági kötelékeik még évtizedekig meghatározták életüket. Sokszor újabb házassági kapcsolatok is születtek a régi lakóhellyel. A kapcsolattartás hazalátogatókkal, vándorokkal, új települőkkel küldött üzenetek formájában, ritkábban pedig visszalátogatással történt. A hírek tehát terjedtek a régi lakóhelyen az elköltözöttek sorsáról, életmódjáról. A kedvező hírek hatására mások is útra keltek. Ismerőseik után költöztek, vagy ha már az elszármazottak új falujában nem volt hely, valamelyik környező puszta újranépesítésében vettek részt. A megnépesítendő új falvakról, a letelepedési lehetőségekről is gyakran nem a hivatalos toborzóktól értesültek, hanem délre költözött rokonaiktól, ismerőseiktől. Egy-egy falu benépesülése, a később törzsökösnek nevezett lakosság rögzülése, helyhez kötődése néha hosszú éveket, sőt évtizedeket vett igénybe. A XVIII. század első felében települt helységek történetéből láthatjuk, hogy tíz-húsz évig is folyamatosan hullámzott feléjük az északról áradó népesség. Akadtak, akik tartósan megültek, s az új 8 BÁNKINÉ Molnár Erzsébet 1981., - BÁRTH János 1974., 1984., - BÁRTH Dániel 2001. 9 BÁRTH János 1981., 1999., GYETVAI Péter 1984., 1992., 59
