Bárth János (szerk.): Ezer év a Duna-Tisza közén - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 10. (Kecskemét, 2001)
Előadások–Tanulmányok - Bárth János: Településtörténeti és népesedéstörténeti változások a Duna-Tisza közén a magyar újjászületés századában (XVIII. század)
falu törzsökös lakosaivá váltak. Mások egy-egy délebbi falu telepítésekor újra útra keltek és családostul elköltöztek. Gyakran az 1710-es, 20-as, 30-as években települt felső Duna-Tisza közi helységek családjainak második, harmadik nemzedékéből keltek útra a földből, házból kiszorult családtagok, hogy az 1760-as, 70-es, 80-as években települő bácskai kamarai helységekben keressék boldogulásukat. Ha valamilyen történeti forrás, pl. bérmálási jegyzék, úriszéki per, összeírás néhány évvel vagy évtizeddel az újratelepülés kezdete után megörökítette az új falu lakosainak származási helyeit, a forrás elemzése alapján a kutató megállapíthatja, hogy az új Duna- Tisza közi helységek népe általában nagyon sok helyről verődött össze. Példaként említhetjük a bácskai Doroszlót, amelyet 1752-ben kezdett népesíteni a kamara. Tíz évvel később 1762-ben és 1763-ban feljegyezték a bérmálkozó doroszlóiak származási helyét. A lajstromok elemzésével megállapítható, hogy az első tíz évben a történeti Magyar- ország 27 vármegyéjének 114 azonosítható helységéből érkeztek lakosok Doroszlóra. Legtöbb betelepülő, a biztos származáshelyü lakosok 44%-a, Tolna megye 21 helységéből származott. Legtöbben Zombáról jöttek.10 * Említhetjük a Duna-Tisza köze középső részén fekvő Kecel falu példáját is, amelyet 1734-ben kezdett újranépesíteni a kalocsai érsek. Az úriszék perek elemzése alapján megállapítható, hogy a legtöbb keceli lakos Pest megyéből származott, ahol elődje nyilván csak átmenetileg élt. A XVIII. századi népmozgás áradatában valószínűleg 15 vármegye, közel félszáz helysége bocsátott ki lakosokat Kecelre.11 A XVIII. század végén és a XIX. század elején 11 vármegye 37 helységéből érkeztek lakosok Csantavérre.12 Gyetvai Péter a Tiszai Korona Kerület 12+1 helységének népesedéstörténeti szempontú kutatása során 12247 fő származási adatát határozta meg. A feltárt 12247 fő 551 származási helyen osztozott.13 A XVIII. századi észak-déli irányú belső migrációban magyarok és szlovákok egyaránt részt vettek. Sokan jöttek azokról a területekről, ahol a magyar-szlovák nyelvhatár húzódott, és ahol a lakosság mozgékonyabb rétegének egyik nyelv sem volt idegen. Ezek az emberek nyitottak voltak mindkét nép irányába. Ezért néhány új település nemzetiségi hovatartozása, mindennapi nyelvhasználatának gyakorlata sokáig kérdéses volt. Több évi vajúdás után a többség, illetve a hangadó személyiségek nyelvhasználata billentette egyik vagy másik falut a magyar, illetve a szlovák nyelvhasználat irányába. Ezzel magyarázható, hogy némely szlovák nemzetiségű faluban sok magyar családnevű szlovák lakos él, másrészt egyes magyar nyelvű falukban szép számmal akadnak szlovák nevű magyarok. Természetesen, ha az első betelepülők nagy többsége csak szlovákul vagy csak magyarul tudott, a falu nemzetiségének jellege nem volt kérdéses. A későbbi beszivárgók, bármilyen eredetűek voltak, idomultak a korábban érkezett többség nyelvhasználatához és szokásaihoz. Bár a Duna-Tisza közi német falvak első lakóinak többsége Németországból érkezett, a magyarság belső szervezetlen migrációjához hasonlóan, létezett országhatáron belüli német migráció is. Sokan a már korábban telepített magyarországi német falvakból keltek útra, hogy új lakóhelyet keressenek maguknak, ahol kedvezőbb feltételek között élhetnek. Példaként említhetjük a bácskai Csávoly németjeit, akiknek első raja Soroksárról érkezett. A korán települt német falvak legtöbbször népesség-kibocsátó helyekké váltak. Pl. a XVIII. század első felében települt Kalocsa környéki Hajós, Nemesnád10 BÁRTH János 1981. " BÁRTH János 1984. 12 BÁRTH János 1999. 13 GYETVAI Péter 1984, 60
