Bárth János (szerk.): Ezer év a Duna-Tisza közén - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 10. (Kecskemét, 2001)
Korreferátumok–Közlemények - Bognár Anikó: A táplálkozást alakító tényezők
2. A közösség általános anyagi helyzete Az egész közösség, vagy bizonyos csoportjainak hasonló anyagi helyzete hasonló táplálkozási szokásokat eredményez. A dusnoki szegényparasztok asztalára gyakran került kukoricakenyér. „Ha a Duna kiöntött, nem volt búza. Kukoricát vetettek, meg kölest, amit akkor lehet, ha elapadt a víz. Az édesanyám korán meghalt, ezért időseket kérdeztem, hogy kell kukoricakenyeret sütni. El is mondták, csak egyet nem, hogy a kenyeres ruhát vizesen kell a szakajtóba rakni. Mind szétment a kenyér. Éles, száraz volt, nem kenyér az, hanem gyilkos. ” (Purak Lászlóné, 1922. Dusnok) Vagy egy másik adatközlő szavait idézve:„Vem olyan, mint a búzakenyér, de éhesek voltunk.” (Penoff Péterné, 1924. Dusnok) 3. Az ünnepek előírásai: reprezentáció vagy hagyományosság Jól ismert a kutatók számára az a jelenség, hogy az alapvetően hagyományokhoz ragaszkodó, takarékos hétköznapi táplálkozás ellenpólusaként a nagy nyilvánosság elé kerülő ünnepi étkezések újítóak, gyakran pazarlóak. Céljuk, hogy a közösség felé a jólétet és a bőséget mutassák. Természetesen csak a közösség elé kikerülő ünnepekre igaz mindez, elsősorban a lakodalomra, a búcsúra, és nem érvényes pl. a családi körben elköltött karácsonyi vacsorára. A lakodalmak, és bármely nagyünnep legjellemzőbb, reprezentációs szereppel bíró édes tésztaféléje a rétes. Egyaránt készítik Csanádon és Dusnokon, ugyanazokkal a töltelékekkel. Mindkét helyen előfordul pl. a grízes meggyes rétes. Óriási mennyiségben sütik, mert több száz fős lakodalmakat tartanak.„Harminc éve a fiam lakodalmába 105 tepsi rétes volt. 8 asszony csinálta a rétest. ’’(Bálint Dezsőné, 1926, Érsekcsanád )Sós túrós, édes túrós, diós cseresznyés, almás mákos, lekváros mákos, káposztás, grízes meggyes, diós, almás, grízes lekváros, 4. A hétköznapokra vonatkozó közösségi előírások, szabályozás A hétköznapok táplálkozását a takarékosság, helyi alapanyagok felhasználása jellemezte. Nem tájhoz köthető, hanem országszerte megfigyelhető jelenségről van szó. Ahogyan Nagy Olga írja: „a mértéktartás, de nevezhetjük szigornak is a paraszti élet- szemlélet szerint erkölcsi törvény volt, mely a múlt században és itt-ott még a jelenben is kötelező erővel hat. Ez megmutatkozhat az anyagi javak jó beosztásában, az azokkal való szigorú gazdálkodásban, ezen belül a szigorú és igénytelen táplálkozásban - a norma tehát: kerülni minden fölösleges kényelmet és igényt. ” 1 Általános volt mindkét faluban egy ételt két fogásként fogyasztani: a bableves, krumplileves levét tésztára szűrték rá, a sőréjét pedig főzeléknek berántották. 5. A nemzetiség Egymáshoz közel, hasonló körülmények között élő, különböző nemzetiségű falvak táplálkozási szokásaiban természetesen kimutathatóak különbségek. Az ételek megnevezése anyanyelven történik. Ugyanazt az ételt jelöli pl. a Csanádiak hájas kiflije, és a dusnokiak szalem kiflice - je. 1 NAGY Olga, 1989. 242. 102
