Bereznai Zsuzsanna (szerk.): A félegyházi mesekirály - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 9. (Kecskemét, 1999)
A félegyházi mesekirály, Seres József parasztgazda meséi - 8. Hazugságmesék
A másik azt mondja:- Ne bánd! Mert elviszi a hírünköt! Hát, állok ott az ajtóban, sírok, azok meg bámulnak rám... Olyan csúnya, nagy szakállas betyárok voltak, zsiványok. Azt mondja oszt egy, hogy:- Nem kell agyonütni - azt mondja - van itt egy üres sörös hordó, kivesszük a fenekét, oszt beletesszük. Majd megeszi ott a fene... Úgy is lett. Volt ott kívül egy üres sörös hordó, olyan ötven literes forma hordó volt. Leütöttek róla két abroncsot, kivették a végét, engem beledobtak, vissza a végét, rá az abroncsot, oszt kigurítottak onnan. Hát, tudom, hogy gurítottak egy darabig. Otthagytak a sötétben.- Jóságos Isten! De dugó nem volt a hordóban egy se. Nálam volt a budlibicska, kivettem valahogy a zsebbül, oszt elkezdtem az odaldugót belülről faricskálni. Nem a dugót, csak a lyukat. Faragcsálom ott, avval is az időt töltsem, meg hogy a levegő begyühessen...! Egyszercsak hallom én, hogy valami szuszog odakint... körül a hordón szuszog. Szuszog, szuszog.- Mi lehet ez? Jóságos Isten! De látni nem láttam, mert éjszaka is volt, meg a hordóból én nem láttam ki. Hát, egy róka! A rókának meg olyan tulajdonsága van, hogyha nem jól lát ő se be a lyukon, akkor bedugja a farkát, avval tapogat. Bedugta a róka a kibővített lyukon a farkát. Ahogy bedugta, hát éreztem, hogy valami meszelőféle. Elkaptam, oszt belekapaszkodtam a róka farkába. A lábam megvettem a hordó dongájában. Az meg, hogy nem bírta kihúzni a farkát, megrémült, oszt iszkiri! Futott velem. Vagdalódik a hordó énvelem: hun az egyik fához, hun a másik fához. A róka meg vágtat, amerre ő akart. Én nem tudtam, merre szaladt. Csak hallom én, hogy egyszer csak pedig az abroncs: lerázódott az abroncs. Egyik le, a másik megint le... Egyenkét hullottak le az abroncsok a hordóról. Meg már szét is volt az valamennyire száradva. Mert belül száraz volt. Addig hullik le az abroncs, hogy lehullottak az abroncsok, utóbb szétment a donga. Megszabadult Jóska gyerek...! A rókának elengedtem a farkát, oszt úgy elszaladt, hogy azóta se láttam oszt a rókát. Én meg megszabadultam. Semmi bajom se lett. Hanem, hogy hol vagyok, azt nem tudtam.- Hát, most mi lesz velem? Még jobban föl volt velem fordulva a világ. No, megyek-megyek, megyek az erdőben, mendegélek... De már a csillagokról úgy néztem, hogy mintha elmúlt volna éjfél... Az északi sarkcsillagot, azt valamennyire megösmertem, hogy melyik az. Meg már a Fiastyúk is fenn van az ég közepén... Hát, éjfél biztos elmúlt. Na de aztán csak ballagtam én, csak ballagtam. Egyszer elébem tárul egy tanyácska. Abban is égett a lámpa. Olyan üres volt az - nem volt akkor abban csak egy idős asszony. Bemegyek... köszönök neki. 152
