Bereznai Zsuzsanna (szerk.): A félegyházi mesekirály - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 9. (Kecskemét, 1999)
A félegyházi mesekirály, Seres József parasztgazda meséi - 8. Hazugságmesék
- Hát, te hogy kerültél ide?- El vagyok tévedve.- Hát, ki fia vagy? Meg tudtam mondani, ki fia vagyok. Akkor már tízen fölül voltam én.- Merre laktok?- Én nem tudom, hogy merre lakunk. Én még itt most vagyok először.- No - azt mondja - majdcsak jön már haza az az ember, oszt az majd tudja, az mindenkit ismer. Az meg volt a csősz, az erdőcsősz. Három hatalmas nagy kutyával gyütt haza az öreg, puskával. Mikor begyün, leállítja a puskát az ajtó mögé a sarokba, akkor látja, hogy én is ott vagyok a padkán.- Hát ez a gyerek? - kérdi a feleségét.- Hát - azt mondja -, el van tévedve, én még sose láttam ezt a gyereket. El van tévedve. Ő se tudja, hogy merre laknak. Meg tudja mondani, hogy ki az apja.- Nem ösmeri kend az apját?- Hogy hívják apádat? Mondom neki - de már akkor ríttam, mert az olyan volt, mint a valóságos tüzes ördög, szakállas, tüzes, veszett ember volt, csúnyább volt, mint a betyárok! Mondom oszt neki, hogy hogy hívják az apámat.- No, az anyád úristenit! - azt mondja - Ha kivirrad, aztán majd elirányítlak téged... A felesége meg főzött. Hogy majd gyün haza az erdőcsősz. Hát, tudja, mit főzött? Kukoricagölődin levest tejben. Jó nagy gölődineket főzött az, nagy parasztgombócokat. Szedett az asszony nekem egy cseréptányérban, de jól tele szedte. Volt benne vagy öt vagy hat gölődin. Nem az, hogy nem voltam éhes, hanem nem bírtam megenni, olyan sok volt. Oszt mikor már láttam, hogy ezt se bírom megenni, a levit azt oszt megettem. Na, oszt aztán azt mondja az öreg, hogy:- Ejnye, az anyád erre - arra - azt mondta -, kitanulom én reggelre, hogy ki fia vagy, vagy te csavargó vagy... Mondta, hogy majd ő kitanulmányozza, hogy ki vagyok. Gondoltam, hogy agyonüt. Az öreg evett az asztalnál. Én meg kisurrantam az ajtón. Elszaladtam, hogy nehogy engem agyonüssön. Hanem, az anyja hétszázát, ott volt a három nagy szelindek. Azok a sötétben láttak. Mind akkora volt, mint egy borjú. Megtámadtak.- Hát, úgy lehet, megesznek! - tanakodtam, oszt a gölődint dobálom a kutyáknak szanaszét. Azok is éhesek voltak. Szaladgáltak a gölődinek után. Úgy eltévesztettek a kutyák, hogy nem gyöttek utánam. Megszabadultam. De már akkor virradt. Egy éjszakát ott az erdőben eltöltöttem. Kiértem az erdőből. De majdnem-majdnem a jobbik oldalán, mert a keleti oldalon jutottam be, a keleti oldalon mentem ki. Mentem én oszt, amerre a nap gyün fölfelé. Amennyire tudtam, hogy merre kell 153
